Mák – az év gyógynövénye

Mák – az év gyógynövénye

A mák hallatára több dolog is eszünkbe juthat, de az első kettő többnyire a mákos guba és az ópium. Nem helytelenül, hiszen e két különböző fogalom egy tőről fakad, közös nevezőjük pedig maga a mák, amit a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya idén az év gyógynövényének választott.

Fontos, ugyanakkor megkülönböztetnünk a mákot, mint élelmiszert, és mint ipari gyógynövényt.

A különbség elsősorban az, hogy míg a hétköznapokban használt mák, mint élelmiszernövény elvétve tartalmazhat valamennyi morfiumot, addig az ipari mákok 10x-15x annyi alkaloidot (pl: morfin) tartalmaznak. Nemesítés által egyre nagyobb morfiumot tartalmazó mákféléket állítanak elő.

De ez a folyamat nem összekeverendő a régi idők ópiumfogyasztásával és előállításával, mely hosszú ideig volt a gyógyászat megbecsült része.

Az úgynevezett mákony a mák éretlen termésének nedve, mely sok féle alkaloidot tartalmaz, erős narkotikum. A régi időkben gyermekeknek előszeretettel adták az ópiumot, hogy jól aludjanak, illetve napközben is nyugodtak legyenek, ennek következtében nagyszámú gyermekhalálozás következett be. Majd a 19. század vége felé kezdődött el az ópium korlátozása.

1931-ben Kabay János, gyógynövény intézeti kutató szabadalmaztatta a legális mákszalma alapú morfin előállítást. Ma már az ipari morfingyártás világszerte a Kabay-féle „száraz eljárással” történik, s ad alapot a gyógyszeripar különböző szegmenseihez.

A másik oldalon pedig természetesen ott a mák, mint élelmiszer, a karácsonyi bejglik egyik fő összetevője. Mivel, ahogy már említettem az étkezési célra használt mák alkaloid tartalma alacsony, így nem kell tartanunk ezek hatásaitól.

Ugyanakkor számos értékes tápanyagot tartalmaz. Magas a vas, kalcium, kálium és magnézium tartalma, sok E-, C-, és B-vitamin található benne, továbbá remek cink forrás. Mindennek köszönhetően hozzájárul a csontok egészségéhez, a növekedéshez és az immunrendszer támogatásában is szerepet játszik, így kiváló szerepet játszhat étrendünkben. Ehhez azonban fontos tudnunk, hogy a mákszemek nehezen emészthetők, így az értékes belső tartalom felszívódásához ajánlott megőrölni a magokat.

És mi a helyzet a mákolajjal?

Egyre népszerűbbek a különböző növényi olajok, így a mákolaj is egyre nagyobb teret kap az egészségtudatos életmódra törekvők számára.
Érdemes tisztában lennünk azzal, hogy mákolaj sajtolásakor, azok a vitaminok és ásványi anyagok kerülnek csak át, amik zsírban oldódóak, így a mákhoz viszonyítva az olajban már sokkal kevesebb az értékes anyag.

Emellett pedig az ideálisnál jóval magasabb az omega6 tartalma, míg omega3 szinte alig található benne. (Ahogy arról már többször is írtunk az omega6 és omega3 aránya 4:1-hez arányban optimális.)

A többi növényi olajhoz hasonlóan pedig könnyedén avasodik és képez káros szabadgyököket (magas a peroxidációs indexe), melyek hozzájárulnak a rákos megbetegedések kialakulásához. Továbbá hő hatására transzzsírokká alakul, így hevíteni sem érdemes.

Ezek alapján azt javaslom, ne féljetek a mákot beilleszteni az étrendetekbe, a mákolajat pedig módjával fogyasszátok.

Zsírforrásként szénhidrát típusúaknak a mákos tészta aránya kevesebb mákot és több tésztát (persze gluténmenteset) igényel. Míg egyensúlyiaknál már valamivel mákosabb a helyzet, a fehérje típusúak pedig még nagyobb adaggal számolhatnak a fekete szemekből.

 

Kiss Vivien

BodyWakes Egészségmentor

Életmódváltás mesterfokon
előadás
ÉRDEKEL

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.