Péter sikersztorija: -10kg tisztán zsírból és megnövekedett energiaszint, az allergiának befellegzett

Péter sikersztorija: -10kg tisztán zsírból és megnövekedett energiaszint, az allergiának befellegzett


  • 0
  • 2017-06-22

Idézek Pétertől:
„3 dologért vagyok Neked nagyon hálás:
Az egyik, hogy megszűnt a kávé iránti függőségem, mert régen 5-6 kávét ittam és egyébként attól sem éreztem magam jobban.
A másik, pedig az, hogy mivel megnőtt a vitalitásom idén végre először nem jelentkezik a pollen allergia.
A harmadik, és amit a legjobban szeretek, hogy reggel magamtól ébredek. Hiszen nincs is jobb annál mint arra ébredni, hogy friss vagyok, kipihent és alig várom, hogy induljon a napom. Mindig is utáltam ébresztőre ébredni és szerencsére, most már nem szükséges használnom.”

Amikor Péter ellátogatott hozzám párjával együtt, akkor igazából annyit szeretettek volna, hogy fittebbek legyenek, tudják, hogy mivel tesznek jót a testüknek, és hogy az egészségük megtartásának érdekében mit érdemes elkerülniük vagy csak ritkábban enni.

Megcsináltam az anyagcseretípus mérést és elmondtam Péternek, hogy az addigi étrend számára milyen negatív nyomokat hagyott a vitalitásában, és a hasnyálmirigy leterheltségén megmutatkozva.
Illetve azért mégiscsak kitűztünk egy „kis fogyást” is, hogy a testösszetétel értékei a normál azaz az egészséges kategóriába legyenek. A zsigeri zsírszázaléka az kiugróan magas volt.

A zsigeri zsírszövet a májat, a szívet, a veséket és a hasnyálmirigyet borítja be a hasüregben, és az izmok között is megtalálható csíkként. Ez a zsírtípus másképp viselkedik, mint a bőr alatt megtalálható, általában jóindulatú zsírszövet. A zsigeri zsír veszélyesen mérgező lehet. Úgy tűnhet, hogy a viszcerális (zsigeri) zsír csak egy semleges zsírcsomó, azonban ez a szövet rendkívül aktív, és méreganyagokat bocsát ki a vérbe. Emellett a vastagbél és az artériák falának gyulladását okozhatja, továbbá jelentős kockázati tényezőt jelent a szív- és cukorbetegség, valamint egyes daganatok szempontjából is. Így tehát elmondhatjuk, hogy mennyiségének csökkenése drámai hatással van az egészségünkre, ezért az egyik elsődleges célunk ez volt. Emellett egy magasabb izomszázalék, és természetesen a testzsírszázalék csökkentése is cél volt.

Komolyan is vette az ajánlásaimat, persze ehhez egy csodálatos párja van aki előtt le a kalappal mert pont másik táplálkozási típusba tartozik, ezért arányok tekintetében nehezített pálya volt a főzés szempontjából. Viszont látszik is, mindjárt az eredmények mutatják, hogyha valamibe energiát fektetünk, annak megvan az eredménye is.

Péter táplálkozási típusa gyors égetésű fehérje típus, pajzsmirigy+agyalapi hormontípussal. Nézzük mit is jelent ez.

A táplálkozási típust, tehát hogy ki fehérje, szénhidrát, vagy egyensúlyi típus azt két dolog befolyásolja. Az egyik a vegetetatív idegrendszeri(autonom idegrendszer) beállítódás a másik pedig a sejtanyagcsere(égetőrendszer).
A gyors égetésűek anyagcseréje (bár csak rövid időre), de szénhidrátokkal erősen ingerelhető, így náluk a sejtanyagcsere gyorsabban megy végbe, ezért a cél az, hogy ezt a táplálkozással (több fehérje + zsír, kevesebb és minőségi szénhidráttal) lassítsuk, hogy kiegyensúlyozzuk az anyagcserét is.
Nála a sejtanyagcsere dominál a táplálkozási típusánál, de az autonóm idegrendszeri beállítottsága szerint is fehérje típus, ami azt jelenti, hogy paraszimpatikus.
A belső egyensúlyunk megtartásának egyik legfontosabb eleme az autonóm idegrendszer, amely az idegrendszer egy része, és nem a tudatos ellenőrzésünk alá tartozik, hanem önállóan tehát, autonóm gondoskodik számos terület szabályozásáról, ilyen pl. a légzés az emésztés, a szívverés, stb. Az autonóm idegrendszer 2 részből áll a szimpatikus és a paraszimpatikus részből. Ezek felelősek bizonyos szervrendszerek szabályozásáért, részben egymás ellen hatnak, így gondoskodva az egyensúlyról. Tehát ez a szabályozás akkor tud optimális lenni, ha mindkét oldal egyforma erős. Igen ám, de miközben megpróbálják az egyensúlyt fenntartani, eközben számos hatásnak vannak kitéve, amik közül van, ami a paraszimpatikus oldalt erősíti és van, ami a szimpatikusat. Ez az egyensúly Péternél igencsak el volt már csúszva hiszen 80%-ban volt a paraszimpatikus oldal, míg csak 20%-ban a szimpatikus. Ezért mivel a táplálkozással tudjuk az autonóm idegrendszerre az egyik legnagyobb hatást gyakorolni, úgy állítottuk be az étrendjét, hogy az egyensúlyhoz közelítsenek ezek az értékek. Míg a paraszimpatikus oldalt a szénhidrátok erősítik, addig a szimpatikusat a fehérjék és a zsírok. Ezért azt ajánlottam Péternek, hogy több fehérjét (40%), zsírt (30%) és kevesebb szénhidrátot (30%) vigyen be egy étkezés alkalmával.

Az elsődleges hormontípusa a pajzsmirigy, ami azt jelenti, hogy számára stimulánsként hatnak a finomított szénhidrátok, a koffein, a fruktóz és a méz.
Másodlagos hormontípusa az agyalapi mirigy.
Így a tej és tejtermékek, a koffein, a finomított szénhidrátok és az alkohol ingerlik és késztetik erősebb működésre ezt a dominás hormontermelő mirigyet.
Ha a hormonális egyensúly a cél, akkor ezeket az ételeket neki érdemes kerülnie.
Ezeknek az információknak az ismeretében úgy állítottam össze az étrendjét, hogy az autonóm idegrendszerben egyensúlyt hozzunk létre és levegyük a terhelést a domináns hormontermelő mirigyekről, illetve kivettük a toxinokat, amelyek levitték sejtszintű vitalitását és terhelték emésztőrendszerét. Sajnos a tanácsadásig Péter ezekkel szinte ellentétesen táplálkozott.

Ma azaz 2,5 hónap elteltével, a kontrollon boldogan tapasztaltuk a következőket:
Az autonóm idegrendszer az egyensúly felé mozdult 20%-ot, tehát már csak 60%-ban paraszimpatikus és 40%-ban szimpatikus. Sejtszintű vitalitása 35%-kal emelkedett tehát 85% ami egy kiváló szint és a szénhidrát toleranciája is 50%-ról 70%-ra nőtt, ami a hasnyálmirigy leterheltségét mutatja. Ezek az értékek nagyszerű mutatói annak, hogy így most már a számára lehető legelőnyösebben táplálkozott Péter. Így aztán nem a véletlen műve az sem, hogy 10 kg-ot FOGYOTT tisztán zsírból és a zsigeri zsírszázalék értéke is csökkent. Ez a fogyás a mérlegen egyébként „csak” 3kg-ot mutatott, mert közben a kitűzött izomszázalékot is elérte tehát izmosodott, ami pedig sokkal nehezebb a zsírnál.
A program folytatódik nem állunk meg, hiszen Péter személyében egy nagyon tudatos és eltökélt embert ismertem meg. A céltáblát kicsit „messzebb” tettük és úgy döntött kihozza a maximumot a testéből, mert MEG TUDJA CSINÁLNI!

Gratulálok Péter!

Smeller Kitty

Életmódváltás mesterfokon
előadás
ÉRDEKEL