A túlsúly lelki háttere 1. rész
A testsúly és a lelki egyensúly szoros összefüggésben áll egymással.
Már csecsemőkorban elkezdődhet az evés körüli rossz mintaadás, téves berögzülés.
Emlékszem, gyermekkoromban ahányszor csak elsírtam magam valamiért, nagymamám, aki éppen vigyázott rám, állandóan étellel próbálta csillapítani szomorúságomat. Pedig én csak figyelemre és egy kis játékra vágytam. Ez oda vezetett későbbiekben, hogy amikor csak bánatos voltam cseprő dolgok miatt, akkor tudat alatt a berögzült mintáim által, rögtön az ételhez nyúltam.
Tehát amit tapasztaltam gyermekkoromban, azonnal aktivizálódott. Természetesen ez mára már tudatosult bennem és kemény lelki munkával sikerült feloldani e téves szokásokat, berögzült mintákat.
Biztos nálatok is volt olyan neveltetés, hogy csak akkor dicsérnek meg, ha mindent megettél, ami a tányérodra került?
Vagy pl: „ki a leggyorsabb evő? Az lesz a kis angyalka, aki előbb befejezi az ebédet,” akkor nagy valószínűséggel felnőttként is követni fogod ezt a régi mintát.
Ez úgy rögzült tudatalattidban, hogy ha jól viselkedsz, és mindent magadba tömtél, akkor megfelelően szerethető gyermek vagy a szüleid számára. Természetesen ez kivetülhet ellentétesen is, amikor azt tanítják Neked, hogy a külső mennyire fontos és ha édességet látnak a kezedben, akkor keményen leszidnak.
Ez bűntudathoz vezet és ahányszor csak az ételhez nyúlsz, „pánik evés” tör ki rajtad és azzal a tudattal eszel, hogy legközelebb nem lesz lehetőséged ételhez jutni.
Ugyanis a plusz kilók mögött (számtalan fizikai okok mellett) húzódó lelki okok egyike pl:
– a szeretet éhség: „akkor érzem szeretve magam, ha eszem”. Ekkor örömöt és belső gyengédséget élsz át. Amikor a csecsemőt táplálják, akkor törődést, szeretetet és gondoskodást kap. Ez az élmény örömforrásként megmarad, s ha később azt éled meg, hogy nem szeretnek eléggé, akkor ismét többet eszel a kelleténél.
– a figyelem hiánya: „miért nem vesztek észre, hisz én is itt vagyok? Inkább megnövesztem magam, hogy végre felfigyeljetek rám”
– érintés hiánya, ölelés utáni vágy (gyakori hitrendszer, amivel a munkám során többször találkozom)
– félelmek, frusztráció, elfojtott érzelmek
– hamis énkép
– önmagam végleges elutasítása
– elvárások önmagam felé
– az elhízás már említett gyermekkori viselkedésmintákat is visszatükrözi
– kapcsolatok utáni vágyakozás
Életem során bizony én is szembesülök olyan felismerésekkel, kihívásokkal, amelyekről tudom, hogy előre visznek az utamon. Ehhez nagyszerű segítséget tud nyújtani a lelki szembesülés folyamata.
Merd megmutatni valós énedet, nyisd ki magad és bátran engedj magadhoz másokat is.
Ha felvállalod önmagad, akkor nem csak őszintébb ember leszel, hanem ez által megtanulod jobban elfogadni magad. Tudom, nem megy egyik napról a másikra, de hidd el megéri szembesülni a belső blokkjaiddal. Ez visz előre az életben, melyek segíthetnek az életmódváltásban és a tudatos táplálkozás sikeres megvalósításában is.