Ági sikertörténete, puffadás szorulás már a múlté, rendbe jött menstruáció, szebb bőr, jobb alvás, 8 kg fogyás

Olvasási idő: 2 perc
Ágnes azért jött el hozzánk, mert szerette volna a bélrendszeri működését rendbetenni, ugyanis rendszeresen puffadt és szorulása is volt. Emellett bőrproblémával is küzdött, ami pattanások formájában nyilvánult meg. A minőségi fogyás is célja volt, mert két éve elkezdett hízni.
Hagyományosan táplálkozott, diétát nem követett, ráadásul sietve, kapkodva evett. Szinte minden nap nasizott is. Sportolni nem szokott és eléggé stresszesen teltek a napjai.
Miután felvettük az anamnézist, mely során részletesen kikérdeztük életviteli és táplálkozási szokásait, feltérképeztük egészségügyi állapotát. Ezek során az is kiderült, hogy a menstruációs ciklusa sincs rendben, a havi vérzés előtt mellfeszülést, kívánósságot, hangulatingadozást tapasztalt és pecsételő barna vérzéssel indult. Az alvása sem volt ideális, többször megébredt éjszaka és reggel legalább fél óra kellett neki, hogy magához térjen.
Elvégeztük nála az anyagcseretípus-mérést, elmagyaráztuk az összefüggéseket és a következő lépéseket állítottuk fel az életmódváltásban:
Ezt követően összeállítottuk a személyre szabott élelmiszerlistáját, beállítottuk a tápanyag arányokat és a mennyiséget is. Továbbá kapott tőlünk egy laborajánlást, mert a funkcionális állapotfelmérő kérdőívek alapján felmerült pajzsmirigy alulműködés, inzulinrezisztencia, ösztrogéndominancia lehetősége.
Az eredmények alapján összeállítottunk egy komplex személyre szabott életmódtervet, ami tartalmazta a speciális étrendkiegészítő javaslatokat is, amit szintén műszeres méréssel állítottunk be. Ebben szerepelt emésztőrendszeri regeneráció, gyulladáscsökkentés, pajzsmirigy működés optimalizálása és a perifériás konverzió javítása, női hormonális egyensúly helyreállítás támogatása, cukoranyagcsere helyreállítása, fogyás támogatása.
Érdekel, hogyan tudsz kialakítani és menedzselni egy egészségtudatos életmódot?
Tisztában vagy azzal, hogy az egészség a legdrágább kincs, mégis amikor a hétköznapi életedet éled, gyakran nem ennek megfelelően szervezed a teendőidet?
A cikk alatti linken, tudsz jelentkezni hozzánk személyre szabott táplálkozási tanácsadásra.
Szeretettel,
Szántai Zsolt