Vedd észre a jeleket, mindennek oka van…találd meg mindenben a jót…

Vedd észre a jeleket, mindennek oka van…találd meg mindenben a jót…

Milyen jelekről beszélek? Bármilyen jelről is beszélhetünk, de én most főleg arról, amit a tested jelez vissza neked valamilyen betegség formájában. Ugyanis minden testi tünet mögött meg lehet találni az azt kiváltó okot és a benne rejlő üzenetet, mert az mindig van. És ha ezt megtalálod, megérted, és szeretettel elfogadod, akkor fog tudni csak elmúlni, illetve csak akkor tudod magad kezelni és meggyógyítani. Igen, meggyógyítani. Ugyanis senki és semmi nem képes arra, hogy meggyógyítson, csak te tudod magad, hogy mikorra sikerül, már függ a hozzáállásodtól, nézőpontodtól, érzelmi beállítottságodtól, lelki állapotodtól, és még sorolhatnám.

Miért is beszélek most erről? Azért, mert az elmúlt egy hétben rám nem jellemző módon kőkemény fejfájással „küzdöttem”. Ez azért volt fura, mert életemben soha ne voltam fejfájós, két kezemen meg tudom számolni, hányszor fájt összesen a fejem, az is csak olyan volt, hogy fájdogált, de lefeküdtem, mire felkeltem elmúlt. Na ez most valami más volt, valami teljesen más, de nem tudtam ezt hova tenni és mit kezdeni vele először, azt hittem majd elmúlik ha kialszom, de nem, nem múlt, sőt aludni sem tudtam sokat, mert akkor is fájt, fekve is, és minden megmozdulás.

Azért a sztorihoz hozzá tartozik, hogy a februári hónapunkat egy kicsit túlvállaltuk munka terén. Igazából nem a munka volt sok és megerőltető, mert minden programot nagyon szeretünk csinálni, amit vállaltunk, csak épp valamiért elfelejtettünk hozzá kellő pihenőnapokat rendelni. Pedig mi aztán szoktunk figyelni az egyensúlyra, de most valahogy elmaradt. Már 1-én a nyíregyházi előadással indítottunk, majd 15-én mentünk Győrbe szintén előadást tatani, 22-én Miskolcra, közben volt egy élő online bejelentkezésünk, egyik hétvégén Táplálkozási Szeminárium, másik hétvégén pedig Münchenben voltunk Életmódváltás Mesterfokon tréninget tartani. Az előadásokat persze már a kisujjunkból kirázzuk, a szemináriumra azért még nekünk is készülni kell, Zsoltnak már kevésbé, nekem még nagyon, a másik tréningre is azért jó, ha készül az ember, de ebből a szempontból már ez is könnyebb azért. Ezekhez még hozzá jött először Zsoltnak az influenzája, amit szintén megfejtettünk. Mi hál’stennek nagyon keveset vagyunk betegek, egy influenza meg nem is szokott minket ledönteni, de indult Zsoltnak azzal, hogy egyik edzésen egy rossz mozdulat miatt a dereka beállt, emiatt eleve nem tudott jól aludni több éjszakán át. A nem alvás pedig tudjuk ugye, hogy gyengíti az immunrendszert rendesen, plusz nem is pihentünk szinte, így a szeminárium vasárnapján estére már magas láza volt. A gyerekeknek sem volt addig semmi különös, picit folyt az orruk, 2-3 nap volt rosszabb a közérzetük, de semmi extra. Ők Zsolttól sem kapták el annyira végül, Szofinak durrant be a szeme, lett egy kötőhártya gyulladása (vszeg az orrából bevitte a bacikat a szemébe ugye), szóval ő ott azon a héten nem ment oviba, Meli bölcsibe igen. Bár ugye mi péntek este (02.23) indultuk Münchenbe, aznap már nem szoktam vinni a csajokat amúgy sem, hogy tudjak még velük is lenni, Meli belázasodott. A mi zseniális antropozófus dokink tanácsára egy ideje már nem adok semmilyen lázcsillapítót sosem (vagyis 3 napig semmiképp, ha utána is lázas az más, de utána eddig mindig el is múlt), hiszen a lázat pont azért hozza létre a szervezet, hogy elpusztítsa a bacikat és vírusokat, hiszen azok magas hőfokon nem tudnak megmaradni. Mama elmondása szerint szombaton még egész nap lázas volt, vasárnap már nemm , hétfőn is még itthon voltak, ugye akkor jöttünk mi haza, és csak kedden mentek oviba bölcsibe. Bár ahogy Melit kedden bevittem, estére picit rosszabbul lett, nyílván ott újra összeszedett valamit, így szerdán újra doki, de mondta semmi gond, már lefutóban van minden, mehet bölcsibe, én azért még csütörtökön nem vittem, csak most pénteken volt újra. Szóval a lányoknál ennyivel megúsztuk ezt a nagy influenza dolgot, Zsoltin 2 nap alatt kb.átment, persze ő is maradt itthon pár napot(3-at), hogy minél jobban legyen, hogy Münchenbe már egészségesen mehessünk. Na de az én kálváriám a müncheni tréning más napján, hajnalban kezdődött. Felébredtem 5:30-kor, hogy iszonyatosan fáj a fejem, de még visszafeküdtem aludni, mondom majd elmúlik mire újra felkelek, hát nem múlt el. Úgyhogy így nyomtam le a napot a tréninget, az utolsó etapról mentem csak fel már, mondtam Zsoltnak, hogy muszáj kicsit lefeküdnöm, majd a végére visszamentem. Ekkor volt egy sejtésünk, hogy esetleg mitől fájhat, bár az gyanús volt, (erről majd későbbiekben), de akkor még nem tudtuk, hogy ez mi lehet. Csak bíztunk abban, hogy másnapra mire felkelek, elmúlik. De nem. Így repültem haza. Közben ráírtam a nődokimra is, hogy ez van, rettenetesen fáj fejem, mondjon már valami fájdalomcsillapítót, amit kismamaként is bevehetek. Nem szoktam soha gyógyszert bevenni, elég nagy a fájdalomtűrő küszöböm, de ez a fejfájás akkor legyőzött, borzasztó volt. A dokim pedig berendelt a kórházba, hogy azonnal vizelet, vérnyomás, CTG ellenőrzés. Úgyhogy leszálltunk, és a reptérről az első utunk a kórházba vezetett, bár én tudtam, hogy a babával minden rendben, tudtam, hogy ez valami más. Így is volt. Ilyenkor attól félnek, hogy esetleg a magas vérnyomás ugye árthat a babának, de az én vérnyomásom a magastól olyan messze volt, mint Makó Jeruzsálemtől, 90/60-at produkáltam, de az egész várandósság alatt kb. itt mozgott. A kórházba menet hívtuk egyik kolléganőnket, aki a Germán Medicina tudósa, hogy szerinte mi lehet emögött. na az ő teóriája már közelt állt a dologhoz. Mondta, hogy biztos, hogy át kellett éljek valami stresszt, aminek nagy energiát adtam, melynek lecsengési fázisa most ez abban megnyilvánulva, hogy ilyenkor képes egy ödéma keletkezni az agyban, mint egy vízhólyag, ami nyomja és feszíti az ereket. Ugyanis a fejfájás folyamatosa volt, lüktető, de különösen akkor, ha ülésből felálltam, vagy forogtam, szóval úgy mozogtam mint egy hikomat, jól belassulva. Nekem, aki mindig pörög, borzasztó volt ezt megélnem. De visszatérve az okokra, ekkor eszünkbe jutott, hogy pénteken induálás előtt sikerült kellőképpen összezendülnünk Zsolttal, persze kis apróságból indult már reggel, folytatódott egész nap, és aztán már jött sok minden, gondolom ez ismerős szitu. Szóval valóban elég nagy energiákat toltam kifelé, de ez mondjuk jellemző volt úgy az elmúlt időszakra alapból is. Aztán ugye ehhez még jött ez az érzés, hogy nem tudok most mit kezdeni ezzel az egésszel, és mikor múlik már el, stb., ezzel persze mind lassítva a folyamatot. Mondta Melinda, a kolléganő, hogy elmúlik, de a gyógyulási szakasz hossza attól függ, én mikor engedem ezt el, röviden. Teltek a napok, jött a 3. nap a 4.nap és még mindig… ebből 1 nap volt, amikor vettem be fájdalomcsillapítókat, mert nem bírtam, attól sem múlt ám el, csak enyhült. Hiszen közben ment a nap, itt voltak a gyerekek, nem tudtam egész nap egy sötét szobában feküdni, de amúgy fekve sem volt jobb. Hétfő délután még aludtam a csajokkal, aztán nem tudtam már. Közben persze a lakás, a konyha és a nappali úgy nézett ki mint ami felrobbant, de egyszerűen nem tudtam rendet tenni, mert nem bírtam hajolgatni, mondtam ez most bizony így marad. Közben azért igyekeztem magam amennyire csak tőlem telt gyógyítani magam, rám nem jellemző módón többször meditáltam, alkalmaztam agykontrollos gyakorlatokat, igyekeztem nem energiát adni a fájdalomnak, hanem elfogadni, hogy ez van, és mondtam gyere gyere most már legyünk túl rajta minél előbb. Ez néha jobban sikerült, néha kevésbé. Majd miután ugye korábban említettem, hogy Melike szerdán ismét nem ment bölcsibe, elmentünk ugye a jó kis dokinkhoz, elsősorban Meli miatt, de mondom ha már megyek, azért megemlítem majd neki, hogy mi van velem már vasárnap hajnal óta. Róla röviden annyit, hogy nem csak gyermekorvos, abszolút holisztikus szemlélettel gyógyít, antibiotikumhoz már csak a végső esetekben nyúl, de aki kicsit is ismeri az antropozófiát és ezen belül ezt az orvoslást, tudja miről beszélek, de utána is lehet olvasni. Miután Melit megvizsgálta, elmeséltem neki mi van velem. Ő alaposan kikérdezett, hol fáj és mikor, milyen jelleggel, majd közölte, hogy simán lehet, hogy nálam az influenza egy enyhébb agyhártyagyulladásban jött ki. Pfff. Ez mondjuk még pluszban megmagyarázta ezt az óriási napokig nem szűnő fájdalmat, persze nyílván összeadódott a lelki stresszel is. És persze igyekeztem ebben a pár napban megfejteni ennek az egésznek az üzenetét. Persze rájöttem, hogy az élet lassítani akar, hogy nem kell mindig mindent megcsinálni azonnal, hogy az a nappali is el van úgy ahogy van, egy kicsit sza@am már le a dolgokat, legyek lazább, ne akarjak megfelelni, mindig csak teljesíteni. Hiszen az élet most egy olyan helyzetbe hozott, amikor nem tudtam teljesíteni, úgy, ahogyan szoktam elvárni magamtól. És az élet mégsem állt meg, persze így is főztem, meg kenyeret is sütöttem, elláttam a családot, csak épp egy lassabb tempóban, Nyugodtabban, feszültség mentesebben. Hiszen tudtam, hogy most azzal tehetem magamért a legtöbbet, ha nem rohanok, ha lassítok, ha időben lefekszem, és nem a gép elé ülök le dolgozni, mint ahogy rendszerint szoktam miután kijövök a gyerekektől altatás után. Pedig jajjj de ott volt a kísértés, és nagyon kellett magamat tartóztatni, hogy ne üljek a gép elé, de sikerült. Mert akartam, hogy elmúljon végre ez a kínzó fejfájás. és tudtam, hogy legtöbb amit tehetek, hogy amikor csak tudok pihenek. Tegnap, péntek volt az első nap, hogy már érdemben tudtam dolgozni is. Persze vannak így elmaradások a munkában, ne kevés. De igyekeztem most ezen sem stresszelni, megvár, minden megvár. Ma már szombat, teljesen még most sem múlt el, vannak utózengéi, időnként még érzem, ugye vasárnap hajnalban lesz egy hete.

De valóban sok mindent átértékeltem és másképp látok ez alatt az egy hét alatt. Ja, s azért tartozik még egy kis sztori a héthez. Kedden délután 17h-re fogorovoshoz is kellett menjek, nem tudtam átteni segová, így is hétfőn kellett volna, de akkor nem bírtam, mert a barátnőm, a fogorvosom amúgy Franciaországban él, most volt itthon, muszáj volt most mennem. Hétfő este gyorsan szerveztem a gyerekek mellé segítséget, akiért Gödre kellett menjek, utána 16h-ra a gyerekekért, és go a fogorvos. Aha, majdnem. Beültem az autóba 15.30-kor, hogy akkor indulok, de nem indult. Az én autóm szervízben, egy csereautó volt nálam a héten. Persze miattam nem indult, mert napközben mikor hazaértem, jól rajta hagytam a lámpát, és lemerítette az aksit. na mondom ez király, most mit csináljak, tudtam Zsoltot hiába hívom, hiszen épp voltak nála tanácsadáson, nem tudott volna jönni. A bikakábelem az auótba zsoltnál ill.az enyémben ami a szerelőnél volt ugye. Ott álltam a kocsi mellett, és gyorsan ki kellett találni valamit Persze ugye a hó az szakadst. Mi egy 4 lakásos sorházban lakunk, a mások 3 családból senki nem volt még otthon, de mindenhol két kocsi, de hát otthon senki. Gyorsan a szembe szomszédba átcsengettem, tudtam ott is van két kocsi, mondom csak van egy bikakábel és segít beindítani a kocsit, bár ekkor már tudtam elkésem mindenhonnan. És gyerekek mi történt, kijött a szomszéd, akivel azért nem vagyunk napi kapcsolatban, őszinte leszek a nevét sem tudom, de mindig köszönünk, tudjuk ki a másik, de ennyi. Korábban egyszer kértünk már vmi szerszámot tőle, aztán kész. Elmondtam neki mi a szitu, hogy nem indul a kocsi, lemerült az aksi, segítsen. Mondta hát a bikakábele neki sincs itthon mert a fiánál van, de itt az egyik kocsi, vigyem aztán menjek. Mondom mi van?? Így magamban….ideadja az egyik kocsijukat?? Mondta ez lesz most a leggyorsabb, hogy el tudjak induéni, menjek, csak nem töröm össze azt mondja, kiállt nekem vele a garázsból, adta a kulcsot, mondta benzin van, menjek. Beültem és mentem. És közben felsem fogtam, hogy mi történt!! Hogy vannak még ilyen emberek, akik egy ilyen helyzetben azt mondja itt a kocsim vigyed. Pedig mondtam neki, hogy mennyi helyre kell menjek, át Gödra a dadusért, majd a gyerekekért ovi bölcsi, majd a fogorvos be Pestre, majd visszavinni a dadust, hogy kb.19h felé fogom tudni visszahozni a kocsit, de mondta menjek már. Azta mindenit micsoda EMBER a javából!! Majd mikor mindennel kész lettem, tankolással nem húztam az időt, de adni akartam persze pénzt, hogy akkor köszönöm,és milyen hálás vagyok, és egyáltalán, nem fogadta el. Ilyen történt még velem a héten, elképesztő. De ott hirtelen mikor nem indult a kocsi, na mondom a fejfájás mellé még ez úgy kellett.

Szóval zárszóként, mert lassan kisregény lesz ebből a posztból, bár imádok írniJ, tényleg nagyon érdemes figyelni a jelekre, amiket a szervezetünk küld akár fájdalmak formájában, mert mindig van jelentése, oka és üzenete. És addig fogja dobálni a jeleket, míg meg nem érted, meg nem oldod, meg nem tanulod, amit szerinte meg kell, hogy tanulj belőle. Persze nem kell, csak érdemes, ha haladni és fejlődni szeretnél. Én most megtanultam jó pár dolgot úgy érzem, és azt is érzem, hogy kicsit más ember lettem. Nyugodtabb, türelmesebb, talán kedvesebb is, megtanultam, hogy nem éri meg folyton túlvállalni magam, megtanultam, hogy éljem meg jobban a pillanatot, a mostot, hogy ne rohanjak, ne kapkodjak. Eddig is mindig akartam én ezekre koncentrálni, de eddig mindig csak elméletben sikerült. Jó, majd holnap lefekszem időben, most ezt még meg kell csinálni, még el kell pakolni, még válaszolnom kell, majd holnap reggel türelmesebb leszek a gyerekekkel a reggeli készülődésben, majd most már tényleg igyekszem kedvesebb lenni a férjemmel, stb.. Persze voltak jó napjaim, de az elmúlt időszakban tényleg nagyon jellemző volt rám, hogy egyre türelmetlenebb voltam a környezetemmel és persze magammal is. Egyre inkább túlvállaltam magam, és persze amikor nem úgy sült ahogy terveztem még rá is stresszeltem pluszban, keveset pihentem, és főleg keveset törődtem magammal. Pedig amúgy fejlődik bennem egy baba is.

És ez persze nem arról szólt részemről, hogy én mutatni akarom ill.akartam, hogy mennyire erős vagyok (mint ahogy ezt egy kommentben meg is kaptam), egyszerűen én ilíen vagyok, én akarok csinálni mindent, mndig a legjobban, lehetőleg leghamarabb, segítség nélkül persze. De ebben az elmúlt igen erős fájdalmakkal teli héten sok minden átértékelődött bennem. És eljutottam odáig is, hogy hálás legyek ezért, és megköszönjem, hogy csupán ez volt csak az ára ennek, és nem mondjuk valami még komolyabb. Szóval köszönöm, köszönöm, köszönöm.

Bízom benne sikerült a történetemmel másokat is inspirálnom arra, hogy időnként egy kicsit lassítson, álljon meg, nézzen magába, törődjön magával, mert csak akkor és tényleg csak is akkor tudunk a szeretteinknek is adni, ha mi rendben vagyunk.

Az biztos, hogy ezek után is nagyon tudatosnak érdemes lennem, hogy ez az állapot fenn is maradjon. Hiszen ahogy múlt a fájdalom, péntek reggel már majdnem megint azon kaptam magam, hogy a reggeli készülődésben már ingerültebb vagyok kicsit, sietettem megint mindenkit magam körül, de már időben kapcsoltam, és nem mentem nagyon bele, és megállítottam magam, hogy állj áll, ne kezdd el megint azt mint eddig. És szóltam is Zsoltnak, hogy szóljon rám, szépen, hogyha megint elkezdenék túlpörögni.

Kívánok Nektek nagyon szép hétvégét!

Csonka Enci

Életmódváltás mesterfokon
online előadás
ÉRDEKEL

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.