Egészségtudatos táplálkozási ismeretek

– 6 alkalmas, 36 órás továbbképzés –

Kinek szól a képzés?

Elsősorban azoknak, akik érdeklődnek a természetgyógyászat és a táplálkozástudomány iránt, valamint szeretnének általános és egészségtudatos táplálkozási alapismereteket ismerő táplálkozási tanácsadókká válni.

Hogyan zajlik a képzés?

Egymást követő 6 alkalommal lehetőséged van részt venni egy-egy 6 órás képzési napon online, amelyen átadott tudást a képzés ideje alatt feldolgozhatod, elsajátíthatod.

A leadott anyagról minden alkalommal felvétel készül, továbbá részletesen kidolgozott szakmai anyag társul hozzá, melyeket a résztvevők minden alkalom után e-mailben megkapnak.

Részvétel feltételei

A képzésbe való bekapcsolódás feltétele a betöltött 18. életév

Feltétel továbbá legalább középfokú oktatási intézményben megszerzett iskolai és szakmai végzettség (szakmai érettségi bizonyítvány) illetve gimnáziumi érettségi bizonyítvány

A megengedett hiányzás a képzési óraszám legfeljebb 10 %-a.

A jelentkezést követően a hallgatókkal hallgatói szerződést kötünk

Felnőttképző nyilvántartásba vételi száma: B/2020/001932

Megszerezhető kompetenciák

A táplálkozási alapismeretek elsajátítását követően alkalmassá válnak a résztvevők, a korszerű, egészséges táplálkozás egyéni, életmódra és életminőségre ható szemlélettel összhangban történő elsajátítására, közérzetjavító tevékenység végzése személyes táplálkozási tanácsadói céllal.

A résztvevők alkalmassá válnak olyan egészségügyi ismeretekre, amelyekkel jártasságra tehetnek szert a modern és az egészséges táplálkozás koherenciájának kialakítására, megteremtésére.

A résztvevők megismerik kompetenciáikat, együttműködési, etikai kötelezettségeiket és lehetőségeiket, továbbtanulási, fejlődési és vállalkozási lehetőségeiket.

A résztvevők képesek lesznek a GYEMSZI ENKK által szervezett hasonló egészségügyi és természetgyógyászati képzésekbe való integrálódásra, magasabb szintű szakmai ismeretek elsajátítására és a vizsga követelményeinek sikeres teljesítésére.

Tematika

I. Nap

2023. 01. 21.

Anatómia I.

Előadó: Árendás László

Anatómia II.

Előadó: Árendás László

Élettan I.

Előadó: Árendás László

Élettan II.

Előadó: Árendás László

II. Nap

2023. 02. 04.

A táplálkozás jelentősége

Előadó: Szántai Csonka Enikő

Táplálkozástani alapismeretek I. – A makrotápanyagokról részletesen

Előadó: Andrejkovics-Szentmihályi Renáta

Táplálkozástani alapismeretek II. – A makrotápanyagokról részletesen

Előadó: Andrejkovics-Szentmihályi Renáta

Víz-, és folyadékbevitel

Előadó: Andrejkovics-Szentmihályi Renáta

III. Nap

2023. 02. 18.

Emésztés a gyomorban és a vékonybélben + máj és epe, hasnyálmirigy

Előadó: Árendás László

Emésztés a vastagbélben + mikrobiom és vese, lép

Előadó: Árendás László

Tápanyagok útja a sejtekig

Előadó: Bartalis Bertalan

Sejtanyagcsere

Előadó: Bartalis Bertalan

IV. Nap

2023. 03. 04..

Vitaminok

Előadó: Árvay Bálint

Ásványi anyagok és nyomelemek

Előadó: Árvay Bálint

Aminosavak I.

Előadó: Szántai Zsolt

Aminosavak II.

Előadó: Szántai Zsolt

V. Nap

2023. 03. 18.

Antitápanyagok

Előadó: Dr. Rusvai Beáta

Élelmiszerbiológia

Előadó: Heszberger Edina

Energiaszükséglet

Előadó: Heszberger Edina

Gyógynövények, a tápcsatornában előforduló diszfunkciók fitoterápiás megközelítése

Előadó: Varsányi Péter

VI. Nap

2023. 04. 01.

Arcdiagnosztika

Előadó: Árendás László

Táplálkozási zavarok

Előadó: Varsányi Péter

Egészségtudatos táplálkozási tanácsadás a gyakorlatban

Előadó: Szántai Zsolt

Az ügyfél motiváció fenntartása és a szokásváltoztatás sikerének kulcsa

Előadó: Szántai Csonka Enikő

Oktatóink

Szántai Zsolt

BodyWakes alapító, egészségmentor, Funkcionális & Holisztikus táplálkozási szakértő, Egészségügyi Life coach, az “Életmódváltás mesterfokon” című könyv írója, a Tudat hatalma című könyv társszerzője

Több, mint 12 éve mutat utat csapatával az egészségtudatos gondolkodásmód, a személyre szabott táplálkozás és testedzés területeit lefedve.
Közvetlenül és közvetetten több tízezer embernek segített elérni a jó egészséget, a magas energiaszintet és az ideális formát. Az munkája során alkalmazott speciális módszertanában ötvözi az integratív szemléletű és holisztikus megközelítésű eljárásokat, ahol központi elv, az egyénre szabottság.

Tudását és tapasztalatait oly mélységekbe és szélességekbe integrálta, hogy tanításai hazai és nemzetközi szinten is széles platformot kaptak. Előadásaival, tréningjeivel bejárta Európát, az ország és a világ több pontjáról érkeznek hozzá kliensek személyes tanácsadásokra. A BodyWakes Életmód Akadémia társalaptója és vezető tanára, valamint a magyarországi Integratív Medicína meghívott oktatója.

csonka-eniko

Szántai Csonka Enikő

BodyWakes alapító, Egészségmentor, Funkcionális & Holisztikus Táplálkozási szakértő, Fitness szakember, Fitness modell világkupa győztes, A BombaAnyuka egészségtudatos receptjei című receptkönyv szerzője

Végzettségét tekintve személyi edző, Gflex oktató, preventív gerinc tréner és funkcionális táplálkozási tanácsadó. Több évig foglalkozott edzéstartással és csoportos órákkal, mellette pedig tanárként is részt vett az IWI edzőképzésében.

Az edzői hivatás mellett versenyzőként is megmérette magát, ahol kiemelkedő sikereket ért el. Megannyi eredménye mellett fitness modell világkupa győztes, 3-szoros magyar bajnok és az amerikai Arnold Classic top 10 döntőse is volt.

A testedzés területét túllépve, mély ismereteket és tapasztalati tudást halmozott fel a funkcionális táplálkozás és a mentális önfejlesztés területén is. Szántai Zsolt felesége és mára már 4 közös gyermek boldog édesanyja.

A feleség, anya, vállalkozó, szakember szerepei mellett, kiemelten fontos Enikő számára az egészséges életmód és ezen belül a táplálkozás és testedzés tudatos gyakorlása. Hiszen ezek az egészségtudatos életmód fő alapjai, ha pedig egészséged van, akkor mindened megvan, amire építkezhetsz.

Enikő egyik kedvenc mottója: Használd a tested vagy elveszíted!

Árvay Bálint

Okleveles funkcionális & holisztikus táplálkozási tanácsadó, A BodyWakes Szakmai Kutató Csoport tagja, a Jódpótlás tudományos alapokon Facebook-csoport vezetője

Saját és családjában felmerült összetett egészségügyi kihívások irányították rá a figyelmét a funkcionális szemléletre s terelték aztán arra az útra, melyen jelenleg munkahelyi elfoglaltságai mellett a tanító szolgálat jegyében jár. A mögöttes okok és összefüggések tanulmányozása s az egészségtudatos gondolkozás azóta élete részévé vált.

A “Humán anyagcseretípusok és azok táplálkozási irányelvei”, illetve a “Holisztikus táplálkozási ismeretek” kurzusokat végezte el idáig az Életmód Akadémián, ez utóbbinál részt vett az orthomolekuláris jódpótlás tanításainak szakszerű integrálásában is.
Mottója: “Használd a kihívásaidban rejlő energiát arra, hogy megtanuld a leckét és segíts vele magadon és másokon egyaránt.”

Heszberger Edina

Dietetikus, Okleveles holisztikus táplálkozási szakértő, BodyWakes Nagykövet

Először a vendéglátóiparban, mint közgazdász szerzett diplomát a Budapesti Gazdasági Főiskolán, majd a budapesti Semmelweis Egyetem hallgatójaként 2012-ben dietetikusként diplomázott.

Táplálkozástudományi tanulmányait már annak felismerésében kezdte, hogy megtapasztalta mennyire fontos helyet foglal el a helyes táplálkozás kialakítása a testi egészség helyreállításában, illetve fenntartásában.

Jelenlegi táplálkozás-tanácsadói munkája során is azt látja, hogy azok az emberek, akik meg tudják valósítani, hogy testük optimális működését szolgáló módon táplálkozzanak, azok nagymértékben meg tudják változtatni az egészségüket, a testképüket, a testi energiájukat, ennek kapcsán pedig változik a gondolkodásmódjuk, az önmagukkal való viszonyuk és ezen keresztül pedig az egész élethez való hozzáállásuk is.

Árendás László

Természetgyógyász, életmód-tanácsadó és terapeuta, bioenergetikus, fülakupunktúrás addiktológus, szemtréner, az Ezokurzus képzési központ vezetője

2000 márciusában kapta természetgyógyász diplomáit, ezen belül Életmód-tanácsadó és terapeuta, Bioenergetikus, Fülakupunktúrás Addiktológus, valamint Szemtréner képesítéssel rendelkezik.

A napi rendelés mellett előadásokat tart bioenergetikából, s az ehhez tartozó kezelési módszerekről. Anatómiát – élettant – kórélettant, szimbólum terápiát, fülakupunktúrás addiktológiát, tradicionális Thai – masszázst, makrobiotikát, kézfejen és lábfejen található kezelési pontokat oktat.

Végzett természetgyógyászok számára kollégáival akkreditált képzéseket tartanak több diszciplínában.

Dr. Rusvai Beáta

Gyermekgyógyász szakorvos, Egészségügyi közgazdász és menedzser, Természetgyógyász, Okleveles funkcionális & holisztikus táplálkozási tanácsadó, Hormonegyensúly tanácsadó, a Magyar Életmód Orvostani Társaság tagja

Orvosi diplomáját 1998-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, egészségügyi közgazdász és menedzser diplomáját 2000-ben a Szegedi Tudományegyetemen szerezte. 2008-ban csecsemő- és gyermekgyógyász szakvizsgát tett. 21 éves tapasztalata van a gyógyítás területén. Dolgozott gyermekkórházakban, és újszülött-koraszülött osztályokon is, jelenleg magánpraxisban fogadja a gyógyulni vágyó gyermekeket és felnőtteket. Mindig is érdekelték a természetes gyógymódok, ezért fordult a holisztikus szemléletű komplementer medicina felé.

Mottója: “Vigyázz a testedre! Ez az egyetlen hely ahol élhetsz!” (Jim Rohn)

Varsányi Péter

Természetgyógyász, Bach-virágterapeuta, fitoterapeuta, alternatív mozgás- és masszázsterapeuta, életmód-tanácsadó és terapeuta, fülakupunktúrás addiktológus, pszichológus

1993 óta foglalkozik Bach-virágterápiával, egyike azon szerencsés embereknek, akik a rendszerváltás után úgy kezdhettek természetgyógyászattal foglalkozni, hogy nem volt előtte más foglalkozásuk/hivatásuk.

1995 óta rendszeresen oktat természetgyógyászati témájú tanfolyamokon, elsősorban Bach-virágterápiát, emellett fitoterápiát, alternatív mozgás- és masszázsterápiát és fülakupunktúrás addiktológiát.
2005 óta szerepel a természetgyógyászati szakértői, illetve a vizsgaelnöki szaknévsorban, így rendszeresen részt vesz a leendő természetgyógyászok vizsgáztatásában.

2006-ban annak érdekében, hogy Bach-virágterápiás tevékenységét még színvonalasabban és szakmai szempontból hitelesebben végezhesse, pszichológus diplomát szerzett.

Bartalis Bertalan

BodyWakes egészségmentor, Okleveles Funkcionális & Holisztikus táplálkozási tanácsadó, BodyWakes Nagykövet, Okleveles agrármérnök, Szakmai asszisztens

Bertalan az élet értelmének és értékének mélyebb kutatását a 2003-ban történt agyműtéte utáni csodás felépülés és élmények hatására kezdte el.

Egyetemi tanulmányait a Pannon Egyetem Georgikon Karán végezte, ahol Állattenyésztő mérnöki és Agrármérnöki diplomákat szerzett és takarmányozási, illetve élettani területen végzett kutatómunkát. Egyetemi évei alatt kezdte el a növényi-, állati-, és emberi élettan összefüggéseinek átható tanulmányozását és felismerte, hogy mélységeiben érti a sejtanyagcserét.

Az ezt követő években munkája mellett folyamatosan kutatta a betegségek kialakulásának fizikai, lelki és szellemi okait egyaránt. Tapasztalatai és felismerései hatására döntötte el, hogy embertársainak szeretne segíteni.

E döntését követően talált rá a BodyWakes-re és iratkozott be az Életmód Akadémiára. A tanulás mellett elkezdődött a közös szakmai együttműködés. Bertalannak webshop manageri tapasztalatai is vannak, így a webáruház teljes körű irányítását és működtetését vállalta.

SzeReni

Andrejkovics-Szentmihályi Renáta

Bodywakes egészségmentor, Funkcionális & Holisztikus táplálkozási tanácsadó, Okleveles táplálkozástudományi szakember

Renáta már gyerekkora óta vonzza az egészségügy világa, nem is annyira a gyógyítás, mint inkább azon betegségek megelőzése, melyet életmódunkkal tudunk befolyásolni. Ez indíttatta arra, hogy a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán tanuljon.

Több mint 10 évet foglalkozott környezet-egészségüggyel, az épített- és a természeti környezetben előforduló kockázati tényezők, valamint életmódunk egészségre gyakorolt hatásait vizsgálva. Közben, mivel érdeklődése egyre inkább a táplálkozás és annak a prevencióban betöltött szerepe felé irányult, elvégezte a mesterszakot is, és okleveles táplálkozástudományi szakember végzettséget szerzett.

Ekkor már elkezdett motoszkálni benne a gondolat, hogy táplálkozási tanácsadással foglalkozzon, azonban még nem érezte akkor kellőképpen felkészültnek magát, hogy ténylegesen személyre szabottan tudjon segíteni a hozzá fordulóknak. Később elkezdett továbbképzési lehetőségek után kutatni, így talált rá egy funkcionális szemléletű táplálkozási ismeretek képzésre, melyet el is végzett.

Ez gyökeresen átalakította az addigi szemléletmódját, és világossá vált számára, hogy ez az ő útja.

Majd rátalált a BodyWakesre, ahol tudását és ismereteit bővítve elvégezte a Holisztikus táplálkozási tanácsadó, valamint a Humán anyagcseretípusok és azok táplálkozási irányelvei képzéseket. Időközben a közös munka során ténylegesen megbizonyosodott arról, hogy a BodyWakeshez forduló ügyfelek egészséges életmód kialakításához való hozzásegítése az, amit igazán szívvel lélekkel szeret csinálni.

Időpont és helyszín

Helyszín:

Online

Időpont:

A képzés az előre kiírt időpontok szerint zajlik

Részvételi díj

A képzés díja 193.900 Ft

Jelentkezési határidő: 2023. január 17. kedd éjfél

Mivel egyedi linken keresztül jelentkezel, az űrlap megjegyzés rovatába kérlek tüntesd fel, Árvay Bálint nevét.

Előleg összege: 100.000 Ft (melynek befizetésével válik biztosítottá a helyed)

Előleg befizetési határidő: 2023. január 17-ig

Részletfizetési lehetőség: bármely résztevő számára igénybe vehető:

Előleg (94.000 Ft) 2023. január 17-ig

1. részlet (50.000 Ft) 2023. február 10-ig

2. részlet (49.900 Ft) 2023. március 6-ig

Előleget a képzést megelőző 15 napon belüli lemondásnál már nem áll módunkban visszafizetni.

2023. január 17-ig, egy összegben való fizetés esetén: 143.000 Ft

Lemondás esetén a befizetett összegből 5% kezelési- és adminisztrációs költséget vonunk le.

Előleget a képzést megelőző 15 napon belüli lemondásnál nem áll módunkban visszafizetni.

Jelentkezés:

Az űrlap kitöltését követően, kérlek, vedd fel a kapcsolatot Szilágyi Andreával is, mert be kell jelentkezned az Ezokurzus weboldalán keresztül is!

Andi elérhetőségei:
ezokurzus.oktatas@gmail.com
+36 30 384 0373


Részletekről és további lehetőségekről érdeklődjön alábbi elérhetőségeinken:
andrea.szilagyi@bodywakes.hu
+36 30 384 0373