Hogyan emelhetjük rezgésszámunkat a tudatszintünk emelésével?

Olvasási idő: 2 perc

Létünk sokkal több, mint amennyit gondolunk róla. Mindannyian spirituális, szellemi lények vagyunk, akik fizikai testet öltve azért születtünk ide a Földre, hogy megtanuljuk a leckéket és helyt álljunk azon kihívásokkal, életfeladatokkal szemben, amelyek csak a fizikai valóságban ismerhetők és tapasztalhatók meg.

A teremtés kezdete óta lelkünk begyűjti a harmonikus és diszharmonikus energiákat, amiket minden egyes inkarnálódás ( leszületés) során magunkkal hozunk.

Gyakran érezhetjük életünk során, hogy ezek a diszharmonikus energiák,

amiket hoztunk leblokkolják az életünkben a legnagyobb bőséget, jólétet, egészséget, boldogságot stb… és nem engedik, hogy magasabb tudatszinten éljük az életünket.

Ebben is segít a tudattérkép ismerete, önmagad mélyebb elfogadásához, megismeréséhez, másokhoz fűződő kapcsolataidhoz és a világ jobb megértéséhez eljuttathat.

FONTOS: A lélekmentor program keretein belül, az elmeakupunktúra módszer segítségével, rálátást és megoldást kaphatsz az adott problémáiddal kapcsolatban, milyen tudatszinten helyezkedsz el.

Gyengéden elhangolja az elmédet az alacsonyabb szintekről és segít, hogy megtapasztalhasd a magasabb rezgés ill. tudatossági szinten lévő életet.

A tudatszintekről a másik szintre való emelkedés sok esetben nem könnyű feladat és nem is biztos, hogy egy egész élet elég lenne hozzá, ám bár úgy gondolom, hogy ekkora minőségi változás lelki szintű emelkedést eredményezhet.

Amikor sikerül néha magasabb tudatszintet elérnünk például a szeretet, az öröm vagy a béke szintjét akkor láthatjuk, hogy sokszor mennyi munka kell hozzá, hogy tudatosan dolgozzunk magunkon és hova érdemes eljutnunk.

Itt leszögezném, egyik szint sem jó vagy rossz, vagy hibás, hisz mindenkinek megvan a maga lélekciklusa és fejlődése.

Mindig ott vagyunk és ott tartunk, ahol lennünk kell és amit meg kell tapasztalnunk a jelen életünkben.

Előző cikkeimben 6 tudatszintről írtam, melyek meghatározzák életünket akarva vagy akaratlanul is.  Ilyen a szégyen, a bűntudat, apátia, bánat, félelem, vágy.

Most nézzük a 7. tudatszint elemzésével.

7. tudatszint a harag szintje:

Ezen a szinten úgy érezzük, hogy bizonyos dolgok járnak nekünk, és mindennek úgy kell történnie, ahogy elképzeljük. Ha nem kapjuk meg akkor haragossá és ingerültekké válunk. Ilyenkor veszítünk az értékeinkből, lealacsonyítva érezzük magunkat.

Gyakran társul követelőzéssel, életvezetési zavarral, és mások felé kimutatott ellenállással. Mindent problémának látunk és semmi sincs, ami boldoggá tenne minket.  Ez viszont az elfogadással és az alkalmazkodással szembeni teljes ellenállást eredményezi, és ingerültségként, haragként tapasztaljuk meg. A harag ahhoz köthető, hogy elkerüljük, hogy irányítsanak minket, vagy úgy érezzük, hogy irányítás alatt állunk.

8. tudatszint a büszkeség szintje:

Ezen a szinten úgy érezhetjük, hogy csak az a jó és tökéletes, amit gondolunk, emiatt nehezen tudunk elfogadóbbá válni.

Előtérbe kerülhet a kifogáskeresés, a hibáztatás, közöny, elvárások, gőg, követelőzés és az önimádat.Az, amit mások akarnak,-gondolnak,-látnak az nem fontos. Nem aggódunk és nem törődünk azzal, hogy mások mit akarnak.

Félelem van a hátterében, hogy megaláznak minket és alkalmatlannak érezzük magunkat.  Eszképizmust építhetünk fel, kiszűrjük a világból azokat, ami számunkra illetve az egonk szerint fontos, de ami előre vinne, vagy kimozdíthatna, a gőgös viselkedéséből azt elengedjük a füleink mellöl.

9. tudatszint a bátorság szintje:

Itt ugrunk egy nagyot az életünkben és  kezdjük végre felvállalni a felelősséget önmagunkért és az életünkért. Mondhatni egy mély átalakuláson megyünk keresztül, egyre mélyebben tapasztaljuk meg az erőnket. Belevágunk olyan dolgokba, amiket eddig csak távolból szemléltünk. A bátorság energiája az önbecsülésünknek és elhatározottságunknak is teret ad.

10. tudatszint a pártatlanság szintje:

Ezen a szinten kinyílik a látásmódunk és sokkal szélesebben,  perspektíván szemléljük az életünket. Itt már nem vagyunk olyan merevek, görcsösek és nem vagyunk röghöz kötöttek. Érezzük, hogy a világ számunkra tele van lehetőségekkel és ha valami nem az elképzeléseink szerint történik, akkor azt már kellő nyitottsággal és könnyedséggel tudjuk  elengedni. Mivel már tudatában vagyunk a belső erőnkkel bármilyen nehézséget kiegyensúlyozottan kezelünk.

Már nem akarunk senkit manipulálni, hogy elérjük a célunkat, nem ítélkezünk, nem versengünk. Egyszerűen „pártatlanul”, szabadon szeretünk, ami az érzelmi stabilitás szintjét is jelzi.

Biztonságérzetünk és kapcsolataink megerősödött, és általában nincs komolyabb konfliktusunk a körülöttünk lévő emberekkel.

 

 

Természetgyógyász, kineziológus