Hogyan tudjuk megőrizni lelki egyensúlyunkat a koronavírus idején, azaz hogyan emeljük a rezgésszámunkat? 1 .rész

Olvasási idő: 4 perc

A jelenlegi helyzetben elengedhetetlen mindannyiunk számára a belső jelenlét, a fókusz. Mindannyiunk részéről most megengedésre és újjászületésre van szükség, persze ehhez előbb le kell rombolni a régit, ami már nem szolgál minket.  Nem véletlen, hogy ebben az időszakban felerősödik a félelem, a pánik, a szegénységtudat, a pénztelenség, munkanélküliség, az éhezéstől való félelem stb…, mert mindezek megoldásra várnak MOST!  Szerte a világon, a sok lezárásnak, vesztegzárnak köszönhetően kevesebb az autó az utakon, kevesebb a repülő és kevesebb a szennyezés. Mialatt a COVID-19 miatt „pánikolunk”, Földanya gyógyul és ezzel együtt a Mi lelkünknek is gyógyulnia érdemes!!
Eljött az idő, hogy letegyük és elengedjük a múltat s annak sérelmeit és befogadjunk egy szebb és fényesebb jövőt. Ez csakis rajtunk áll.

De haladjunk lépésről lépésre… nézzük meg, hogyan tudjuk megőrizni lelki egyensúlyunkat, ill. megemelni a rezgésszámunkat. Ebből párat sorolnék….

1.) Egészséges antitápanyag-mentes, személyre szabott étkezés.

Ha egészség nincs, akkor semmink sincs! Mivel óriási hatással tud lenni az egészséges táplálkozás a szerveinkre, a testünk működésére és az energiaszintünkre, ezért fontos, hogy antitápanyag-mentesen étkezzünk. Ha megfelelően táplálkozunk, akkor a sejtjeink energiaellátottsága magas lesz, így a szervezetünk kiegyensúlyozottan és egészségesen fog működni és immunrendszerünk kellőképpen fel tudja venni a harcot az esetleges vírustámadással szemben.

Az antitápanyag-mentes étkezésen túl kiemelten fontos, hogy a tudatos étkezésedben vedd figyelembe egyéni sajátosságaidat és alapvető szempont, hogy nem vagyunk egyformák. Ezzel kapcsolatban Itt tudsz részletesen tájékozódni: https://bodywakes.hu/online-taplalkozasi-tanacsadas-csomag?utm_medium=egyeb_social&utm_source=newsfeed&utm_campaign=szakmai_cikk

2.) Nézd végig, mi az, amiért hálás lehetsz az életedben!

Naponta írj össze pár dolgot, amiért végtelenül hálás vagy az életedben. Ha van olyan személy, akire haragszol, érdemes neki megbocsátanod. Fogadd el, hogy Ő is ember és bárhogyan is viselkedett, tudd, hogy csak így tudott viselkedni az akkori tudása szerint. Ezzel elsősorban önmagadnak segítesz, hiszen a megbocsátás felszabadítja a benned lévő negatív érzelmeket és indulatokat, amelyektől a hála gyakorlásával megtudsz szabadulni. Ez aztán elképesztő hatással van a sejtjeid és immunrendszered működésére.

3.) Olyan emberekkel vedd körbe magad, akiket igazán és őszintén szeretsz!

Olyan emberekkel vedd körbe magad, akiket igazán szeretsz és viszont is szeretnek. Így a tested olyan hormonokat termel, amiktől jó hangulatba kerülsz, és ezzel nemcsak a saját rezgésszinted emeled, hanem ezáltal a külvilágból érkező negatív energiákra is kevésbé leszel fogékony.

4.) Élvezd és használd ki a napfény erejét!

Ha csak teheted, minden nap fürödj meg a napsütésben. Ugyanis a napfény erősíti az immunrendszert, aminek hatására fotonokat szívunk be magunkba, ezzel serkentjük a mitokondrium működését, ami adja az energiát a sejtek működéséhez. Mindemellett melegséggel tölt el és pozitív lesz tőle a hangulatunk, így a rezgésszámunk is emelkedik.

5.) Meditáció

A meditáció hatalmas segítséget tud nyújtani abban, hogy a tudatunkat megtanuljuk helyesen használni, így a pozitív gondolkodás elérhető lesz számunkra, hiszen segítségével átprogramozhatjuk a tudatalattinkat, ami minden gondolatunk forrása.

FONTOS: Mivel a gondolataink és érzelmeink jelentősen befolyásolják biológiai működésünket, ezért a meditáció eszközeivel közvetett és közvetlen módon tudunk hatni testi - lelki egyensúlyunkra és egészségünkre.

6.) Zene, mozgás 

 A zene és a mozgás harmóniája a lélekre is jó hatással van. A napi gondok, problémák könnyen eltűnhetnek és a zene jótékony hatása balzsamozza, feltölti lelkünket. Päivi-Sisko Eerola és Tuomas Eerola finn kutatók általános és középiskolai diákoknál figyelték meg, hogy azoknak a tanulóknak, akik részt vesznek valamilyen zenekari vagy kórustagként közösségi zenélésben, sokkal több barátjuk van, könnyebben alkalmazkodnak másokhoz, egészségesebbek, nyitottabbak lettek. Továbbá tudományos munkák is kimutatták, hogy a klasszikus zene az emberi méltóságot, az életbe vetett hitet stimulálja, a romantikus muzsika pedig álmodozásra, képzelődésre készteti az embert.

JEGYEZD MEG: Mindannyian teremtők vagyunk. Ha arra koncentrálunk, amit szeretnénk, nem pedig arra, amit nem szeretnénk, akkor létre tudjuk hozni mindazt, amire vágyunk.

Tehát az energia oda áramlik, ahova figyelmünket összpontosítjuk és ennek az energiaáramlásnak köszönhetően teremtünk így vagy úgy életünkben. Ennek eredményeképpen, a figyelem révén, hatást gyakorolunk az anyagra. A kvantumfizika az anyagot szilárd részecskékként határozza meg, az anyagtalan információs mezőt pedig hullámként.

De miért is fontos ez?

Dr. Joe Dispenza szavaival élve a „fizikai univerzum úgy tűnhet, hogy csupán anyagból áll. Ám valójában egy olyan információs mezőn (kvantum mezőn) osztozik, amely olyan szorosan egyesíti az anyagot és az energiát, hogy lehetetlen különálló létezőként tekinteni őket. Ez azért van így, mert az összes részecske összeköttetésben áll egymással egy láthatatlan, anyagtalan, téren és időn kívül eső információs mezőn. Ez a mező pedig tudatból (gondolatból) és energiából (frekvenciából), vagyis a testek rezgésének sebességéből tevődik össze.” Úgy, ahogy Mi, emberek szintén egy láthatatlan energiamezőt közvetítünk ki magunkból a kollektív  tudatba.

„Tehát ha megváltoztatjuk az energiánkat, akkor az anyagot egy új mentális szintre emeljük, testünk pedig magasabb frekvenciával kezd rezegni, több lesz bennünk az energia és kevesebb az anyag, több lesz a hullám és kevesebb a részecske. Minél felfokozottabb az érzelem vagy minél kreatívabb állapotban van az elménk, annál több energiánk marad arra, hogy felülírjuk a testünkben futó programokat, testünk ezután már az új elmére fog reagálni.”

Éppen ezért nagyon fontos, hogy ebben az igen stresszes, embert próbáló helyzetben fókuszáljunk a pozitív felemelő érzésekre, az immunrendszerünk támogatására és az egészséges táplálkozásra. Így tudjuk emelni az érzelmi frekvenciánkat és rezgésünket a szívünkhöz közel álló dolgok által.

Csodás emelkedést kívánok!

 

Természetgyógyász, kineziológus