A sikerhez, hogy elérjünk valamit, amit akarunk, bizony a kudarcokon keresztül vezet az út. De valóban meg kell élni megannyi csalódást ahhoz, hogy megvalósítsunk álmainkat és célba érjünk?

Egyre több ember célja, hogy egészségesebb, energikusabb legyen és/vagy jobb formába kerüljön. Ennek egyik eszköze, ha az ember odafigyel a táplálkozására, azaz diétázni kezd. Nem fogyókúrába, hanem diétába, ugyanis óriási különbség van a kettő között. A fogyókúra, mint ahogy az a nevében is benne van kúraszerű és célja lefogyni bármi áron (nem számít, hogy a módszer hosszú távon egészségtelen a szervezet számára), míg a diéta, irányított, tudatos táplálkozást jelent valamilyen célból.

Tehát minden igényes, egészségtudatos ember diétázik, azaz okosan odafigyel arra, hogy mit, milyen arányban, mikor és mennyit eszik. Ez lenne az ideális. De a valóság bizony mást mutat…

Sokan eljutnak arra a szintre, hogy felismerik a táplálkozásnak bizony óriási hatása van arra, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben. Ebbe most nem akarok részleteibe belemenni, hogy miért van ekkora befolyással az étkezés a biológiánkra, legyen elég annyi, hogy alapvetően befolyásolja testi, lelki és mentális síkon is közérzetünket.

Sokan azt is bölcsen felismerik, hogy bizony a táplálkozási útvesztőkben nagyon könnyű eltévedni, ezért megfelelő szakember segítségét kérik a helyes irány megtalálása érdekében. Ezzel rengeteg időt, energiát megtakarítanak és számos kellemetlenségtől, felesleges kockázattól óvják meg magukat.

Ennek ellenére, még azok az emberek is, akik megfelelő szakmai segítséget kapnak, gyakran tapasztalnak kudarc élményt egy diéta betartása során. Nem azért mert rossz az útmutatás, hanem azért mert képtelenek kellő önfegyelmet gyakorolni és átültetni a kapott információkat, útmutatásokat a mindennapjaikba, vagy csak időlegesen sikerül.

Mi ennek az oka? Túl gyengék vagyunk? Túl fegyelmezetlenek?

Ez is előfordul, de a legtöbb esetben más van a háttérben. Ezt pedig úgy hívják, hogy túl meredek gradiens. A gradiens egy latin szó. Jelen értelmezésben ez a kifejezés azt jelenti, hogy a kapott útmutatás nehézségi foka az egyén számára oly nagy mértékű, hogy képtelen arra, hogy ezeket átültesse a gyakorlatba és sikeresen alkalmazza.

Nézzünk erre egy példát. Béla (elnézést a Béla nevű olvasóktól, ez nem személyes), aki 45 éves, mielőtt eljött táplálkozási tanácsadásra egy átlagos magyar életét és táplálkozási szokásait követte. 45 éven keresztül hagyományos magyar konyhát kedvelte és nem volt tudatos a táplálkozása. Azt ette, amit megkívánt, vagy azt, amihez éppen hozzájutott. Nem nézte az összetevőket, a tápanyag arányokat, nem figyelt arra, hogy hányszor és mikor evett és mennyit. Persze meg is lett ennek a negatív eredménye, túlsúly, krónikus fáradtság, egészségügyi kihívások…

Béla viszont felismerte, hogy ez az állapot eljutott egy olyan szintre, amikor muszáj változtatnia valamit, mert, ha így folytatja annak igencsak rossz vége lesz számára. Ezért elmegy egy profi táplálkozási tanácsadásra. Itt személyre szabottan felmérik és megadják neki a megfelelő táplálkozási útmutatót, azaz diétát.

A diéta megmutatja, hogy Bélának milyen élelmiszer alapanyagokból érdemes válogatnia, ami a szervezetére pozitív hatással vannak, milyen arányban vigye be egy étkezésen belül a fehérjében, zsírban, szénhidrátban gazdag élelmiszereket, hányszor és mikor érdemes ennie, és még arra is kap útmutatást, hogy mennyit egyen egy nap és az hogyan ossza el egy adagra, extraként pedig étrend kiegészítő javallatokat is hazavihet személyre szabottan. Egyszóval kap egy kész térképet, egy használati útmutatót, hogyan érdemes táplálkoznia annak érdekében, hogy minden szempontból támogassa szervezetének belső egyensúlyát és így egészségét.

De!

A kapott útmutatás (személyre szabott diéta) és Béla eddigi, 45 év alatt kialakult táplálkozási szokásai olyan messze vannak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől… Béla eltölt két órát a tanácsadójával, megkap rengeteg hasznos, működő tanácsot, de közben azt érzi, hogy jesszusom, ezek szuper okos dolgok, de én képtelen vagyok ennyi mindent megváltoztatni az életemben!

Béla beleesik a túl meredek gradiens csapdájába, ugyanis rádöbben, hogy a jelenlegi helyzete és a célja eléréshez szükséges teendők (új szokások) között akkora szakadék van, hogy el sem tudja képzelni, hogyan hidalja át. Megköszöni a tanácsadást, és egy dolog jár a fejében, hogy a fenébe fogom tudni én ezt megcsinálni? Borzasztóan frusztrált lesz, mert most már tudja, hogy mit nem tud. De azt még nem, hogyan sajátítsa el a hallottakat és ültesse át a gyakorlatba. Elégedett, mert megkapta a megoldókulcsot, de egyben elégedetlen is, mert a kapott térkép által mutatott út túl nagy kihívásokat jelent neki.

Emiatt Bélának bekapcsol az AMIGDALÁJA! Ha az amigdala felébred a kudarc garantált! Miért?

Evolúciós értelemben az agyunk fejlődött a legtöbbet az elmúlt évmilliók alatt a többi szervünkhöz képest. Mondhatjuk akár azt is, hogy három agyunk van, amelyek 100-200 millió éves időintervallumokban jelentek meg és rétegződtek egymásra a koponyánkban.

Legrégebbi az agytörzs (truncus cerebri), kb. 500 millió éves, hüllőagynak is szoktuk nevezni, a vegetatív (tudatos gondolkodás nélküli, automata) működések alapközpontja és irányítója, aminek feladata a létfenntartás alapvető ösztöne.

A következő réteg a középagy (mesencephalon), kb. 300 millió éves, emlősagynak is hívjuk, mert ennek az agyrésznek a feladata pl. a testhőmérséklet szabályozása, az érzelmek de itt lakozik az üss-vagy-fuss reflex irányítása is.

A harmadik rétek a legfiatalabb az agykéreg (cortex cerebri), kb. 100 millió éves, ő a gondolkodó, ami miatt ember lett az ember, ide tartozik aművészet, tudományos gondolkodás, zene, racionalitás, nyelv, kreativitás is.

Amikor változtatni akarunk valamin, ahhoz az agykérgi funkciókra van szükségünk. Agyunk racionális része azt mondja, ezeket az új dolgokat (ajánlásokat) kell beépítened az életedbe ahhoz, hogy ezeket és ezeket az eredményeket elérd vagy ezt és ezt a problémát megszűntesd.

De a középagy közbeszól! Ugyanis a középagy része az amigdala, ami az üss-vagy-fuss reflexért felel. Ennek fő funkciója, hogy biztosítsa a túlélést veszély észlelése esetén. Feladata, hogy mozgósítsa a test erőtartalékait életveszély esetén és leblokkolja azokat a magasabb rendű funkciókat, mint a racionális gondolkodás vagy kreativitás. Mindezt azért teszi, hogy a tudatos, időigényes gondolkodás ne vonja el a figyelmet a közvetlen veszélytől.

Ez funkció tehát igencsak fontos, ha mondjuk egy vad kutya akar éppen fenékbe harapni minket és azonnal cselekednünk kell ösztönösen. Akkor viszont problémát okoz, ha az előttünk lévő kihívás (feladat) tűnik számunkra olyan nagynak, mint egy fenyegető vadállat támadása. Ugyanis, ha a kihívás túl meredek gradiens számunkra, akkor azt az agyunk olyan veszélyforrásként fogja értelmezni, mint egy vad kutya támadását. Blokkolni fogja az amigdala a túlélés érdekében az agykéreg logikus parancsát, mert azt mondja, hogy ez a parancs nincs szinkronban azzal, amire képes vagyok és ezért az veszély számomra. Megszűnik az együttműködés az agykéreg, a középagy és az agytörzs között. Hiába akarjuk és tudjuk logikusan mit kellene tennünk, egyfajta érzelmi blokk miatt bele sem fogunk kezdeni vagy némi próbálkozás után feladjuk.

Mi erre a megoldás?

A megoldást úgy hívják Kaizen! A Kaizen-t a japánok fejlesztették ki, de eredetileg Amerikából származik. A 2. világháború után ezt a módszert alkalmazták a japán gazdaság fellendítésére. Lényege, a folyamatos javulás, kis lépésekben, egy nagyobb cél elérése érdekében. Kerüli a hirtelen, drasztikus változásokat, helyette azt mondja, haladjunk lassan, apró javításokkal, kis változtatásokkal előre, de azt tegyük folyamatosan.

Ez persze teljesen ellentmond a mai rohanó, azonnali gyors, instant eredményeket akaró társadalmunknak. Kinek van erre ideje?

A helyezt az, hogy még mindig jobb kis lépésekkel haladni, mint nagy ugrással beesni egy szakadékba. Ráadásul sokkal kellemesebb is, mert közben nem lesz úrrá rajtunk a félelem és stresszmentesen, biztosan haladhatunk a céljaink felé, sokkal nagyobb siker rátával.

Tehát ha egy új diétába akarsz fogni, vagy egy régi beváltat újrakezdeni, akkor azt tanácsalom, egyszerre csak egy kicsi dologban változtass szokásaidon. Ha például eddig ettél finomított szénhidrátban, gluténben vagy állati eredetű tejtermékben gazdag élelmiszereket, akkor ne akarj hirtelen totál antitápanyagmentesen étkezni egyik napról a másikra. Kicsi az esély, hogy sikerülni fog.

Ha viszont egy hónapig csak arra figyelsz és azt tűzöd ki célként, hogy ha eddig napi három cukros, koffeines, tejeskávét ittál, akkor helyette csak kettő legyen, akkor ez sokkal nagyobb eséllyel sikerülhet. Ha ez sikerült, akkor jöhet a következő lépés, csökkentsd egyre. Aztán, ha ez sikerül, akkor annak az egynek cseréld le az összetevőit. Tehéntej helyett mondjuk kókusztejjel. Koffeines kávé helyett, mondjuk koffein mentessel. Cukor helyett mondjuk természetes édesítővel. Ha ez sikerült, csak akkor lép át a következő kicsi, ám mégis olyan fontos változtatásra.

Persze ebben sem vagyunk egyformák. Valaki a hirtelen, drasztikus változtatásokat és gyors eredményeket szereti és képes is rá, hogy ezt megcsinálja. De a többség bizony nem így működik. A többség attól szenved, hogy neki miért nem sikerül. Emiatt elkezd irigykedni a sikeresekre, egyben haragudni magára és a világra. Emiatt egyre rosszabb lesz a közérzete és az élete.

Tehát egy nagy kudarc helyett sokkal jobb, a lassú ütemű, de folyamatos és biztos fejlődés. Mert az idő így is, úgy is eltelik. A boldogság pedig nem elsősorban a cél eléréseben, hanem az oda vezető út megtételében keresendő. Már attól boldognak és sikeresnek érezheted magad, ha azt érzed jó irányba haladsz!

A nagy bölcs Lao-ce kínai filozófus nem véletlenül mondta:

„Az ezer mérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik.”

Szeretettel

Szántai Zsolt

BodyWakes Alapító

Egészségmentor