Obesitas – az elhízás genetikája – 1. rész

Az elhízás (obesitas) korunk népbetegsége, mely „járványszerű” méreteket ölt a fejlett országokban.

Azért nevezik betegségnek, mert világszerte számos súlyos betegséghez vezet: szív- és érrendszeri betegségek, 2-es típusú cukorbetegség, rák, magas vérnyomás, csont- és ízületi gyulladások, ízületi kopások, asztma, stb.

Ezen túlmenően negatívan befolyásolja az életminőséget, az egyén pszichológiai önmegítélését, iskolai / munkahelyi teljesítményét, az egyén felé irányuló társadalmi reakciókat (megbélyegzést), sőt még a munkavállalás terén is tapasztalhat hátrányokat az elhízott egyén, mivel kisebb az esélye munka találásra és/vagy előléptetésre.

Az elhízás bizonyos értelemben valóban betegség

A nyugati orvoslás az elhízást tehát betegségnek tartja, ami elég primitív gondolkodás, hiszen akkor ezzel az erővel az autókarambolokat is annak nevezhetnénk, hiszen gyakran azok is súlyos egészségkárosodáshoz vezetnek.

Az elhízás bizonyos értelemben valóban betegség, de sok esetben nem a túlevés, a mohóság és a lustaság okozza, hanem az, hogy a hagyományos nyugati étrend olyan zavarokat (pl. bélflóra összetétel változás) idéz elő az anyagcserében, amely kalóriacsökkentéssel vagy sporttal nem szüntethető meg.

Na de kezdjük az alapoknál!

FONTOS: Mi is az elhízás (obesitas)?

Ez nem más, mint a test zsírtartalmának kóros mértékű növekedése.

A test zsírtartalma rendkívül eltérő a normál testtömegű egyénekben is: a teljes testtömeg 12-30%-a között változhat.  Közvetlen mérése a mindennapi gyakorlatban nem megoldható, ezért közvetett módon, indexértékek segítségével definiálható. Az elhízás a zsírsejtek számának és nagyságának növekedéséből, valamint e két lehetőség kombinációjából egyaránt adódhat. A zsírsejtek száma az első életévekben növekszik, felnőttkorban számuk már nem, de méretük az igencsak növekedhet. A zsírsejtek által tárolt zsírmennyiség az energia bevitel és -felhasználás függvénye. Ami az elhízás és az elfogyasztott ételmennyiség összefüggését illeti, kutatók már az 1870-es években kimutatták, hogy 100 elhízottból 40 valóban nagyevő, de 50 abszolút mértékletesen, 10 pedig kifejezetten korlátozó módon táplálkozik.

A mai világban a könnyen hozzáférhető feldolgozott élelmiszerekből, izolált szénhidrátokból álló étrend, a korábbiaknál lényegesen kisebb fizikai aktivitás (ülőmunka), az autókra való nagyobb fokú támaszkodás és a gépesített gyártás együttesen járul hozzá ahhoz, hogy hazánkban a népesség több, mint fele súlyproblémákkal küzd. Na de a kép azért nem ennyire fekete vagy fehér.

JEGYEZD MEG: Az elhízás nem egyszerűen az elfogyasztott étel mennyiségétől függ, mivel a testsúlyt az anyagcsere sebességén túl a pszichés- és genetikai tényezők egyaránt befolyásolják.

Míg az állatoknál az evés egyszerű szabályozási mechanizmus, az embernél több tényező által meghatározott bonyolult folyamat, egy rögzült viselkedésminta. A kövérség valójában egy pszichés, energiaháztartási zavar, melyet több tényező is okozhat a lassult anyagcserétől kezdve, a hormonzavaron és cukorbetegségen át, az öröklött génekig, de semmi esetre sem tévesztendő össze a kóros falánksággal, ami viszont a pszichoszomatikus zavarok közé tartozik.

Az elhízást ma több tényező által okozott betegségnek tartják, a testi tényezők között a genetikai meghatározókon túl biológiai tényezők is szerepelnek. Ez azt jelenti, hogy az emberek biológiailag programozottak egy bizonyos fokú kövérségre azáltal, hogy a test tömegének van egy beépített, egyéni standard-je. Ezt az egyén zsírsejtjeinek száma (amiről tudjuk, hogy felnőtt korban már nem változik, csak azok mérete) határozza meg, ami a kezdeti étkezési tapasztalatok által meghatározott. A kövér embereknek magasabb az egyéni standard-je, így nagyobb valószínűséggel kerülnek megvonásos állapotba, mint a nem kövérek. A standard magyarázat arra is, hogy sok kövér ember igen alacsony kalóriafelvétel mellett is megtartja súlyfölöslegét, és ha le is fogy, gyorsan vissza is szedi a kilókat, amikor visszatér a normális étkezésre.

Emocionális tényezők

Természetesen nem kérdőjelezhetőek meg az emocionális tényezők sem, ugyanis sok kövér ember számolt be arról, hogy evési rohamaikat érzelmi kiborulás vagy stresszhatás előzi meg. Nyilván ezt a tézist sem lehet egyöntetűen ráhúzni minden kövér emberre, hiszen vannak köztük olyanok, akik világ életükben keveset ettek, mégis kövérek. Aztán vannak olyanok, akik ugyan sokat esznek, emiatt kövérek, de ez egyáltalán nem zavarja őket, mert például a családjukban tradíció a sok evés, és felmenőik is kövérek voltak. Külön kategória viszont azoknak a kövéreknek a csoportja, akik pszichés okokból, kompenzációs indíttatásból esznek sokat, és szenvednek kövérségüktől.

Az éhség testi érzésekhez való kapcsolása (pl. maró érzés a gyomorban) és az erre adott válaszreakció (evés) egy tanult folyamat, mely csecsemőkorban történik: az anya helyzetfelismerésétől függ, hogy megfelelően értelmezi-e gyermeke szükségleteit:

  • ha éhes, megeteti,
  • ha megnyugtatásra van szüksége, akkor megnyugtatja,
  • vagy pedig félreértelmezi a csecsemő jelzéseit és minden segélykérő jelzésre megeteti akkor is, ha nem erre lenne szüksége.

Ha ez így történik, az lesz a következménye, hogy az evés elveszíti kizárólagos szükségletkielégítő, létfenntartó szerepét, és egyéb (érzelmi) szükségletek (pl. szeretetigény) kielégítéséhez fog kapcsolódni. Úgy is mondhatnám, hogy a gyerek nem fogja megtanulni az éhség és a különböző emocionális állapotok közti különbéget, így az éhséget, a félelmet, a haragot, a szorongást és minden izgalmi állapotot éhségnek címkéz majd. Ezért van az, hogy a kövérek nagy része nem tudja, hogy mikor éhes, mert a fiziológiai jelzéseket nem ismeri fel, vagy egyszerűen csak megtanulta, hogy az evés csökkenti az izgatottságot, ezért evéssel válaszol az izgalmi ingerek nagy részére.

Ezt a gondolatmenetet még tovább lehet vinni: mivel a belső ingereket (éhség, telítettség érzés) a kövérek általában rosszul érzékelik, külső referenciapontokat keresnek, azaz külső ingerek jelentik számukra a kontrollt. Így pl. az étkezési körülmények, a szépen terített asztal látványa, az étel látványa és illata, étkező emberek látványa mind-mind olyan tényező, ami evésre készteti őket, így közel sem a belső éhségjelzések jelentik a mozgató rugót.

Függetlenül tehát attól, hogy mikor és mennyit ettek utoljára, az étellel kapcsolatos külső jelzések hatására fognak enni, mert étkezési viselkedésük a szervezeten kívüli szabályozás alatt áll. Ugyanez a külső szabályozás jellemző a szélsőségesen sovány emberek étkezési viselkedésére azzal a különbséggel, hogy náluk a külső jelzőingerek szerepét szinte kizárólag a saját – torzult – testképük tölti be.

Az evészavar spektrum egyik végén tehát a súlyos alultápláltságot jelentő anorexia, a másik végén az elhízás áll, közöttük pedig a bulimia helyezkedik el.

Az elhízás kapcsolata az evészavarokkal jelentősen alátámasztja a pszichológiai tényezők szerepét. Az elhízottak egy részében túlevési epizódok, falásrohamok jellemzőek (kényszeres evés vagy túlevéses zavar). Náluk a pszichiátriai zavarok (depresszió, szorongás, szexuális zavarok) gyakorisága is nagyobb, mint a falásrohamokkal nem rendelkező elhízottakban.

Egy 2006-os vizsgálat a túlzott kalória bevitelhez társuló csökkent testedzés mellett, ill. azon túl 10 további, lehetséges tényezőt azonosított, amelyek hozzájárulnak az elhízottság terjedéséhez:
  1.  nem elegendő alvás,
  2.  endokrin zavarok,
  3.  a környezeti hőmérséklet eltéréseinek csökkenése,
  4.  a dohányzás előfordulási arányának csökkenése, mivel a dohányzás elnyomja az étvágyat,
  5.  olyan gyógyszerek fokozott használata, amelyek súlygyarapodást okozhatnak (pl. antidepresszánsok),
  6.  a nagyobb testsúlyra hajlamos etnikai csoportok arányának növekedése,
  7.  későbbi életkorban vállalt terhesség,
  8.  epigenetikai kockázati tényezők, amelyek generációról generációra továbbadódnak,
  9.  a magasabb testtömeg index természetes kiválasztódása, és végül, de nem utolsó sorban,
  10.  a genetikai és környezeti tényezők közti összjáték, mely utóbbi részletes ismertetésével folytatom egy hét múlva!

A BodyWakes táplálkozási szekció szakmai vezetője, gasztronómiai- és életmód tanácsadó, okleveles funkcionális táplálkozási tanácsadó, Germán Gyógytudomány konzulens, ThetaHealing konzulens, a BodyWakes Életmód Akadémia alapító tagja, BodyWakes Nagykövet