A POZITÍV KOMMUNIKÁCIÓ EREJE

Minap ismét megtapasztaltam, hogy milyen fontos az, hogy figyeljünk arra, hogy milyen szavakat használunk a hétköznapokban, és úgy általában. Milyen szavak hagyják el a szánkat nap, mint nap, amikor beszélgetünk másokkal, és a GYERMEKEINKKEL.

Szeretném Veletek megosztani, micsoda pozitív élmény ért ennek kapcsán. És ez is egy visszaigazolás volt, hogy igenis számít, számít, hogy figyeljünk a kommunikációnkra, mert ahogyan te beszélsz és kommunikálsz, úgy fog majd a gyermeked is, az fog beleívódni, amit nap mint nap hall. Ez egy kemény téma ismét, de nagyon fontos.

Nagyobbik kislányom, Szofi, most volt 3 éves márciusban.

Egyik hétköznap a héten fagyizni mentünk. Sokan voltak, kint is bent is. Szofi kint szeretett volna leülni, persze hely nem volt, de ő odarohant egy székhez, hogy ő ide fog ülni. Mondtam oké, menjünk előbb be, válasszunk fagyit, aztán meglátjuk. Mire választott és mire én kimentem, már ott ült azon a széken, amit kinézett magának, fogalmam sincs, hogyan érte el, de amúgy nem is ez a lényeg. Nagyon közel vannak ott egymáshoz a székek asztalok, tehát akaratlanul is hallod, hogy mit beszélnek körülötted. Volt mellettünk egy anyuka kislányával és kisfiával. A kisfiú valamiért elkezdett sírni, azt hiszem azért, mert anyukája körbenyalta a fagyiját, hogy ne csorogjon le. Majd anyuka elkezdte ugye a mindenki által sokat használt szó kombinációt…. „semmi baj, semmi baj”- ismételte el egy percen belül legalább 10-szer, de lehet, hogy még többször is. Erre az én Szofim hangosan mellette, hogy de azt mondjuk, hogy minden rendben, igaz Anya?  Mondtam igen kislányom, bizony azt mondjuk.

Igen, mi másképp kommunikálunk. Még egyszer mondom, 3 éves. És már berögzült a kis agyába, hogy a semmi bajt mi nem használjuk, hanem mindig azt mondjuk, hogy minden rendben.

Félre értés ne essék, szó sincs ítélkezésről, hiszen egy pár éve még én is így beszéltem, hogy mi a baj, semmi baj, tagadással kezdtem már eleve a mondatokat, de aztán megtanultam ennek jelentőségét, és változtattam, változtattunk a férjemmel együtt, és erre tanítjuk a gyerekeket is.

Ennek óriási jelentősége van, és annyira más így kommunikálni. Hiszen nézzétek meg, mondjátok ki, azt, hogy semmi baj, majd mondd ki azt, hogy minden rendben. Mennyivel jobban hangzik már, és mennyivel szebb? Nagyon. A semmi baj, mi a baj, full negatív, és a semmi is és a baj is már eleve önmagukban negatívak, hiszen a semmi az semmi, egy nagy nulla, a baj meg baj, már eleve előrevetíti, hogy baj van. Nem, minden rendben, és a mi a baj helyett pedig mi a helyzet. Nem feltételezem, már előre, hogy baj van, nem, nincs, helyzet van, amit megoldunk, legyen az bármi. A minden már önmagában is egy bőséget sugároz, hiszen mindent jelenti, mondd ki így, érezd át a súlyát, a rendben szintén, hiszen már alapból egy rendet közvetít, így együtt, hogy minden rendben, pedig duplán azt ülteti el a kisgyermek, vagy akár egy felnőtt fejében is, hogy oké, megoldom, minden rendben. Mennyivel másképp hangzik ezt mondogatni, ha valami történt a gyermekkel, hogy minden rendben, kicsim, mindem rendben, mintha azt hajtogatom, hogy semmi baj, semmi baj.

Vagy akkor itt van, amit említettem, hogy tagadással kezdjük rendszerint a mondatokat, vagy amikor kérünk tőlünk valamit, akkor is úgy kezdjük a kérést, hogy ne….

Pl. Nem vagy éhes? Nem fázol? Ne áll fel, ne menj ki, ne csináld, ne nyúlj hozzá… stb., stb., és még sorolhatnám….

Ismerős ugye? Csak, amikor ezekre nem figyelünk, akkor észre sem vesszük, ez a természetes. Amíg nem akarunk ezen változtatni, addig azt hisszük ez a jó, nem tudom, hogy nem tudom. Nem tudom, hogy lehetne ezt másképp is, lehetne sokkal jobban is.

Az biztos, hogy amikor az ember eldönti, hogy oké, akkor most már figyelni fogok a kommunikációmra, az elején bizony ez nagyon nehéz. Nagyon tudatosnak kell lenni, és nyakon csípni magunkat, észrevenni, hogy nem úgy mondtam, ahogy szerettem volna, de minden rendben, kijavítom. De ez egy folyamat, és ez így jó. Nem megy minden elsőre, a gyermek is hányszor próbál elindulni, mire valóban járni tud, hányszor esik el, nagyon sokszor. De annyit gyakorolja, míg sikerül. Így van ez ezzel is. Ha elkezdesz erre figyelni, hogy milyen szavakat használsz, és kitartóan mindig figyeled magad, és kijavítod magad, akkor egyszer csak már ez lesz a természetes, és amikor azt hallod, hogy valaki nem így beszél, az fog majd „zavarni”. Én már így vagyok vele. Amikor játszótéren, meg bárhol hallom az általam már rég nem használt negatívan csengő szavakat, már bántja a fülem. Aztán persze adott szituációtól függően, és hogy épp hol vagyunk van, hogy kijavítok mást is, és elmondom, hogy ez miért fontos, és persze van, hogy csendben maradok, ez mondjuk nekem nehezen megy.  De tudom, hogy mindenki tart valahol a fejlődésében, és érzi azt az ember, hogy ki nyitott már a változásra, és ki az, aki még mély elutasításban van.

Nálam ez a folyamat az önfejlesztéssel kezdődött, ennek lassan már 5 éve. Sok könyv elolvasása, képzéseken részt venni, előadások hallgatása, ahol egyrészt már hasonló emberekkel vagyok körbevéve, másrészt ezek azok a fórumok, ahol rengeteget tanulhat az ember. Én nagyon sokat köszönhetek ezen a téren Férjemnek, Zsoltnak, és barátunknak Szabó Péternek, akik elindítottak ezen az úton.

És persze, te, aki most ezt esetleg még úgy olvasod, hogy te még másképp csinálod, illetve nem érzed ennek jelentőségét, jogosan mondhatod, hogy mekkora hülyeség ez, meg persze, tudom, hallottam már, tudom.

Igen. De ezt is mindig mondom az előadásaimon is, még Péter egyik előadásán hallottam, és ez nagyon igaz, ezért most már én is mindig ezzel példálózom. Tudod mi a legnagyobb szakadék a világban? A tudom, és a teszem közti távolság. Tudni valamit, az egy dolog, de megtenni, és így cselekedni, és alkalmazni a tudást a gyakorlatban, az egészen más dolog. Az emberek 90%-a, de még lehet több is, a tudom-ban van, és csak a maradék 10% a teszem-ben. Persze ez az élet különböző területein különböző fejlődi szakaszok lehetnek, Hiszen lehet, hogy az élet valamely területén már teszi is, valahol meg még csak tudja, hogy mit kéne tenni, és nem teszi. És van az is, amikor valaki a teljesen nem tudja, hogy nem tudja állapotában van. Egyébként ez a legstresszmentesebb állapot az biztos, hiszen nem őrli magát semmin, mert nem tudja, hogy nem tudja, minden úgy jó, ahogy van.

Aztán amikor elkezd valaki a tudatára ébredni, hogy nem biztos, hogy minden úgy jó ahogy van, és eljut odáig, hogy kéne változtatni, és elkezd érdeklődni, utána járni dolgoknak, elkezd tanulni, olvasni, előadásokra járni, akkor átkerül egy olyan állapotba, amit úgy hívunk, hogy tudom, hogy nem tudom. És ez a legkeményebb ám. Amikor már a kellő információ birtokában vagy, tehát tudod azt, hogy mit nem tudsz még csinálni. Most már, ha így belekezdtem menjünk végig a szinteken. Ezután jön, a tudom, hogy tudom állapot, Ez már tök jó, de még itt is koncentráltan, nagyon odafigyelve csinálod a dolgokat, de már tudod, és már alkalmazod is, csak még erősen odafigyelve. És most jön a legjobb állapot, amikor az ember eljut a nem tudom, hogy tudom-ba. Ez az, amikor már rutinná alakult, szokássá, amikor már nem kell magad megerőszakolni, hogy úgy csináld ahogy, hanem már rutinból jól csinálod, az vált természetessé, hogy tudod, és már automatikusan csinálod.

Szóval mi már több éve figyelünk a beszédünkre, a szavainkra, hiszen a kimondott szónak óriási ereje és súlya van, ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen szavakat használsz. de még nekünk is, még mindig van, hogy nem úgy mondom, de már azonnal észreveszem, nyakon csípem magam, és korrigálom. Szóval ezen a területen a tudom, hogy tudom-ban vagyunk, és már csak egy hajszál választ el a nem tudom, hogy tudom-tól.

Csak hogy az említett negatív példákhoz visszatérjünk, valaki el se tudja képzelni, hogyan lehet azt pozitívan mondani. Íme erre is néhány példa. A mi baj és semmi baj helyett ugye megbeszéltük, hogy mi a helyzet és minden rendben. A nem vagy éhes, nem fázol helyett elég csupán azt megkérdezni, hogy éhes vagy? Fázol? Ha nemmel kezdesz, már a kérdésbe beletetted a választ, erre majdnem tízből kilencen azt mondják nem, még akkor is ha szíve szerint amúgy azt mondaná, de, amúgy éhes vagyok, és igen fázom.  De ha nincs benne a kérdésben a nem, akkor még bőven ott van az igen lehetősége is, és könnyebb a felelőnek eldöntenie, hogy igen, vagy nem. Akkor a ne állj fel, ne menj ki, ne nyúlj hozzá és társai helyett a következőket használjuk: maradj ülve, maradj bent, hagyd békén, kerüld el. Az el ne ess helyett, figyelj oda, óvatosan, tehát nem teremtem meg már előre azt, hogy nem fog sikerülni, a nemet az univerzum nem tudja kezelni, ezért bármit, amit mondasz kész ténynek veszi. Szóval, amikor azt mondod a gyereknek ki ne öntsd, majdnem biztos, hogy kiönti, de ha azt mondod, figyelj oda, hogy maradjon a pohárban a víz, akkor arra figyel majd a gyerek. Hát ezért nem mindegy, hogyan kommunikálsz, és milyen szavakat használsz.

Értitek már? Bízom benne igen. De ha csak egy ember is már elgondolkozik ezen, már megérte beszélnem erről.

Hidd el, ha elkezdesz erre figyelni, az óriási minőségi változást tud hozni az életedben.

Enci[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]