A 11 éves versenyszerűen sportoló Gréti két hét alatt új diétája segítségével az élmezőnybe került!

Gréti 11 évesen versenyszerűen úszik, és a jobb teljesítmény érdekében szeretett volna egy számára megfelelő diétát. Több energiát, jobb koncentrációs képességet kapott az iskolához is, a vitalitása megduplázódott. 2 kg-mal növelte az izomtömegét, annak ellenére, hogy fogyott zsírból, és a versenyeken is annyira jól teljesített már 2 hét után, hogy felmerült nála a dopping gyanúja is. Természetesen semmi ilyesmiről nincs szó, csak eljött hozzánk és az étrendjén változtattunk. Hogy hogyan csináltuk?

Az anyagcseretípus-mérés során kiderült, hogy Gréti fehérje típusba tartozik, így ennek megfelelően több fehérjére és zsírra volt szüksége, kevesebb szénhidrát mellett. A szénhidrát arányát csökkentettük, és ezeknek az összetételét is megváltoztattuk. Finomított szénhidrátok helyett (fehér cukor, fehér liszt, fehér rizs), jó minőségű alapanyagokból válogattunk számára szénhidrát forrást, mint például burgonya, barna rizs, hajdina, köles, vagy amaránt.
Ezek természetes módon gluténmentesek, ami egy antitápanyag, így ezt is kiiktattuk az étrendjéből. A finomított szénhidrátok és a glutén egyébként sem jók, de Neki a hormontípusa miatt is kerülendők, hiszen leterhelik a pajzsmirigyét és hízást okoznak nála. Az Ő elsődleges hormontermelő mirigye a pajzsmirigy, ami eleve hajlamos túlműködni, így ügyelni kell a tehermentesítésre, még időben. A glutén leterheli az emésztőrendszert is, helyi gyulladásos folyamatokat indít el a belekben, mivel prolaminjai (fehérjéi) ellenállnak az emésztő enzimeknek. Így a glutén fehérje molekulák emésztetlenül a belekben maradnak, ami aktivizálja az immunrendszert, hogy bontsa le a megemésztetlen fehérjéket, megakadályozva a toxinok kialakulását.
A pajzsmirigy típusba tartozóknál ügyelni kell tehát mind a finomított szénhidrátok, mind a glutén kerülésére, egyéb élelmiszerek mellett. A másik ilyen antitápanyag, amit kiiktattunk az étrendjéből, az a tej, illetve a tejtermékek. A tej szintén megterheli a szervezetet, toxikusan hat és csökkenti a vitalitást, mivel magas inzulin választ vált ki, leterhelve ezzel a hasnyálmirigyet. Ráadásul a kazeint (tejfehérjét) és a laktózt (tejcukrot) is nehezen bontja a szervezet. A tej növeli a szervezetben az IGF-1 (inzulinszerű növekedési faktor) szintet, ami a tumorsejtek növekedését fokozzák, tehát mindenképpen negatívan hatnak a sejtek működésére.

A vitális sejtműködés alapfeltétele a minőségi alapanyagok megfelelő arányának bevitele. Ehhez ki kell iktatnunk azokat az antitápanyagnak minősülő élelmiszereket, melyek gátolják más hasznos anyagok felszívódását, vagy leterhelik a szervezetet. A táplálkozási és hormon típusunk szerinti étkezéssel pedig regeneráljuk és egyensúlyba hozzuk a szervezetet, mind ideg,- és hormonrendszer szempontjából. Így beáll egy ideális testösszetétel, egy magasabb energiaszint és egy jó egészségi állapot.

Gratulálunk Grétinek, aki 11 évesen már ilyen tudatosan, és a típusának megfelelően táplálkozik!

 

Tarts velünk továbbra is, ha kíváncsi vagy Edinára, aki egy hormonális egyensúlytalanság miatt képtelen volt lefogyni, bármivel próbálkozott. Eddig…

 

Üdv

Szántai Zsolt

BodyWakes Alapító

Egészség mentor

Egészség mentor