Bernadett testi,- lelki,- szellemi megújulása

Mindig hálával tölt el, ha életemben azzal foglalkozhatok, amit nagyon szeretek, pláne ha a hozzám forduló kliens mély pozitív változásokon esik át. Ezért osztom meg veletek Bernadett esetét, aki csodás változásokon ment keresztül testileg, lelkileg és mentális területen is.

A következő témákkal látogatott el hozzám: reményvesztettség érzése, kilátástalanság, lehangoltság, kimerültség, depresszió, meddőség (5 éve sikertelenül próbálkoznak), kapcsolatbeli kudarcok, türelmetlenség, elégedetlenség és augusztusban történő vetélés érzelmi stresszei miatt. Az első találkozásnál látszott Bernadetten, hogy nagyon mély sebeket hordoz magában és mindezeket jól elnyomta. Mindamellett, hogy a személyre szabott táplálkozási típusának megfelelően étkezik (szénhidrát típusba tartozik), úgy érezte, ahhoz, hogy kiteljesedettebb legyen az élete, itt az idő a lelki oldallal is foglalkozni.

Dettivel az első kezelésnél a legstresszesebb problémákkal kezdtünk el foglalkozni.  Ez nem más, mint a vetélés traumája, a rengeteg csalódás, kudarc érzése, valamint a sikertelen babavárás témája. Eleinte nehezen oldódott, de aztán idővel megtört a „jég”. Szépen elengedte a hosszú éveken keresztül elraktározott, elfojtott érzelmeket.

Ahogy mentünk bele mélyebben az oldásokba, úgy tártuk fel az alábbi okokat: pl: gyermekkori trauma, rossz párkapcsolatok, önértékelés letörése, családi kötelékek sérülése, hozott szülői minták, valamint nőiséggel és az anyasággal párhuzamba hozható mély sebeket kezdtük feltárni, feloldani…

Különböző technikákkal dolgoztam, mint kineziológia, elme akupunktúra, GNM vagyis az Új Medicina tudomány oldaláról is megközelítettem a meddőség témakörét, aminek az egyik gyakori oka a magas prolaktin szint.   A magas prolaktin szintet kiváltó érzelmi konfliktus egy úgynevezett „táplálási falat konfliktus” Pl: nem tudom a családomat, gyermekemet eltartani, támogatni. Éppen csak, hogy kijövök anyagilag, de idetartozik az adósság, anyagi nehézség konfliktus is.  A következő konfliktus téma, ami meddőséget idéz elő, az a hormonális probléma, azaz nőiességi, önértékelés letörés. Pl: ha családalapításban vesztesnek, lúzernek, képtelennek érzi magát, ebből lelki dráma alakul ki, akkor a konfliktus aktív szakaszban a petefészek szövete sorvad, emiatt lecsökken a hormonszint. Amellett, hogy kimarad a menstruáció, egyfajta nemi érdektelenség, frigiditás, hidegség is kialakulhat.

Dettinél a kezelések hatására, folyamatosan elindult a változás. Megtapasztalásairól, változásairól nagy szeretettel mesél nektek.

„Évek óta nyomon követtem Beatrix munkásságát és tudtam, hogy egy távoli jövőben, ha majd egyszer nekem is szükségem lesz segítségre, akkor őt fogom választani angyalomként. Sajnos az ember hajlamos halogatni a változtatást, és a végsőkig kitartani és erősnek látszani. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem várnánk meg, amíg nagyon mélyre süllyedünk, hanem már akkor segítséget kérnénk, amikor még csak a lábunk süllyedt el a mocsárban.

Az első alkalom után nem éreztem változást, de a testemben már beindultak a folyamatok.  A megerősítő gyakorlatok hatására a kedélyem és az alvásminőségem javulásnak indult. A második alkalom után olyan volt, mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről. Újra tudtam lélegezni és már elkezdtem érdeklődni a körülöttem lévő emberek iránt. A kezelések hatására folyamatosan tágult a tudatom, és kezdtem újra színesben látni a világot. Már nem csak a cél foglalkoztatott, mivel állandóan a türelmetlenségemmel küzdöttem, hanem tényleg elkezdtem élvezni magát az odavezető utat is.

Az elme akupunktúrás oldások voltak a legnagyobb hatással rám, a blokkokat tényleg úgy oldotta, hogy rögtön éreztem a hatását. A legemlékezetesebb oldás számomra az volt, amikor egy családon belüli kapcsolatomat oldottuk, és utána varázsütés szerűen javult azzal a személlyel a kapcsolatom. Beatrix jelezte is, hogy ha egyik fél oldalánál feloldjuk a feszültséget, akkor az automatikusan változást, megkönnyebbülést okoz a másik oldalon is, itt olyan ajtók nyíltak meg, amik létezéséről sem tudtam. Javult a kettőnk közötti kommunikáció és megsokszorozódott a minőségi együtt töltött idő is.

Megszűnt az elégedetlenségem, és helyette észrevettem a mindennapi csodákat, amik körül vesznek. Elkezdtem értékelni azt, amim van. A legnagyobb változás az volt, hogy elkezdtem felelősséget vállalni az életemért, és tudatosan alakítani azt. Már nem voltak irreális elvárásaim, hogy a dolgok alakuljanak, úgy ahogy én elképzeltem, pusztán azért mert én úgy akarom. Már tudatos döntéseket hozok annak érdekében, hogy elérjem a céljaimat. Sokkal jobban kommunikálok, és kimerem mondani azt, amit gondolok.  Ennek köszönhetően az életem többi eleme is átalakult körülöttem: lehetőségem lett előre jutni a cégnél, ahol dolgozom, jobb a fizetésem, jobb a kapcsolatom a családommal, kevésbé terhelem a páromat, nem vagyok szomorú, és sokkal szívesebben segítek másoknak is, csak azért mert megtehetem, és nem azért mert bármit is várnék érte cserébe. Tényleg jó adni, és van is hozzá energiám.

Felismertem, hogy ha mindig próbáljuk beskatulyázni a dolgokat, valami vagy negatív, vagy pozitív, de igazából mindennek két arca van, és a kettő együtt alkot egy egészet. Ha az életben mindig csak egy aspektust szemlélünk (negatív oldalt), akkor korlátozott tapasztalatokat szerzünk, ami a döntésválaszt is bekorlátozza, és kevesebb az esély a sikerre is. Új hobbit találtam magamnak, a kreativitásomat a festésben élem ki. Számomra a kreativitás megélése segít abban, hogy ne dőljünk be a felesleges negatív információnak, tartsuk a távolságot és onnan már könnyedén felismerhetjük a pozitív oldalt is. Innentől kezdve pedig magunk dönthetjük el, hogy merre akarunk tovább lépni.

Kaptam egy új életet, amit a saját kezembe vettem.“

Szívből gratulálok Neked Detti, hihetetlen mély folyamatokon mentél keresztül, nagyon büszke vagyok Rád!!!

 

Czicze Beatrix

BodyWakes természetgyógyász, kineziológus