Krisztina 8kg-ot fogyott tisztán zsírból, miközben megduplázta sejtszintű vitalitását is!

Krisztina tavaly októberben látogatott el hozzánk táplálkozási tanácsadásra.

Elsődleges célja egy olyan étrend kialakítása volt, mellyel kordában tarthatja a nemrégiben diagnosztizált szklerózis multiplex nevű betegségét, támogathatja a gyógyulást. Mindemellett pedig szerette volna elérni ideális formáját, leadni súlyfeleslegét is.

Mint minden esetben, Krisztinánál is az volt a cél, hogy szervezetét az egyensúly felé kormányozzuk, az egyéni sajátosságainak, céljainak és problémaköreinek megfelelően.

Ehhez az anamnézis (kérdések általi feltérképezés) után elvégeztünk különböző méréseket is, melyekkel megnéztük Krisztina sejtszintű vitalitását, ami ekkor 35% volt, a rossz energiaellátottság tartománya. Ez az érték, azért fontos, mert a szerveink, szervrendszereink sejtjeinkből épülnek fel, és ha ezek már alapból gyengén funkcionálnak, az az egész szervezetünket gyengíti. Tehát a magas sejtvitalitás az egészségünk alapját képezi.

A mérések során kiderült még, hogy Krisztina vegetatív idegrendszerének paraszimpatikus oldala van túlsúlyban, tehát a másik, szimpatikus oldal gyengébb. Annak érdekében, hogy a szimpatikus oldalt erősítsük és egyensúlyt hozzunk létre, egy fehérjében és zsírban gazdag táplálkozást javasoltam neki, megbeszélve a pontos, személyre szabott arányokat.

Emellett megtudtuk azt is, hogy elsődleges agyalapi, másodlagos petefészek hormontípusba tartozik.

A női szervezetben négy olyan hormontermelő mirigy van, ami bizonyos élelmiszerek elfogyasztása után aktívabban működik. És mindenkinél van egy, de van, akinél kettő is, ami dominánsan működik, tehát már alapból is aktívabb.

A csavar pedig abban van, hogyha én nem tudom, melyik a domináns hormontermelő mirigyem és rendszeresen olyan élelmiszereket fogyasztok, melyekkel még pluszban stimulálom is, akkor egy állandó leterheltség alatt tartom, ami különböző egészségügyi problémákhoz, hormonális egyensúlytalansághoz és hízáshoz is vezethet.

Emiatt kiiktattuk Krisztina étrendjéből azokat az élelmiszereket, amelyek stimulálják az agyalapi mirigyét (tejtermékek, finomított szénhidrátok, koffein) és a petefészkét (tejtermékek, vörös és vadhúsok, csípős, fűszeres ételek).

Figyelembe vettük továbbá az egyéni érzékenységeket, és a fennálló autoimmun folyamatot, a szklerózis multiplexet is. Ez egy olyan betegség, melynek során az immunrendszer a központi idegrendszer fehérje állományát támadja meg gyulladásos folyamatokon keresztül.

Annak érdekében, hogy megtámogassuk Krisztina szervezetét, a gyógyulásban gyulladáscsökkentő autoimmun protokollt alkalmaztunk étrendjében. Kiiktattuk azokat az élelmiszereket, amik problémát jelentenek ebből a szempontból és előnyben részesítettük azokat, amelyek elősegítik a gyulladás csökkentését.

Rengeteg  autoimmun betegség létezik, ami viszont minden esetben alapvető fontosságú, az a glutén tartalmú gabonák kiiktatása az étrendünkből.

A glutén valójában egy fehérje molekula, ami búzában, árpában, rozsban és a zabban is megtalálható, bár ez utóbbinak vannak gluténmentes formái. Hatására egyéni érzékenységtől függetlenül, mindenkinél 4-6 órára a bélrendszer túlságosan áteresztővé válik. Ilyenkor olyan anyagok is bekerülhetnek a bélrendszerből a véráramba, amiknek nem lenne szabad.

Mint például maga a glutén, ami bekerülve molekulárisan utánozza az egészséges emberi szöveteket. Ekkor az immunrendszer tévedésből nem csak a glutént, hanem az egészséges emberi szöveteket is megtámadhatja. Ebben az esetben pedig már autoimmun betegségről beszélünk, hiszen az immunrendszer a saját szervezet ellen fordul.

5 hónap telt el a kontrollig, és Krisztina példaértékűen tartotta az étrendet, aminek meg is lett az eredménye.

Boldogan számolt be róla, hogy energiaszintje nagyon sokat nőtt, sokkal jobban érzi magát. Ami nem is csoda, hiszen vitalitása több mint duplájára emelkedett, elérte a 75%-ot.

Bár a vizsgálatok még zajlanak és a gyógyulásig hosszú az út, de pozitív, hogy az elmúlt 5 hónapban nem jelentkeztek újabb gyulladások Krisztina szervezetében.

Mindemellett pedig fogyott is, méghozzá 8 kg-ot tisztán zsírból.

Az elért eredményein felbuzdulva pedig úgy döntött, tovább mélyíti ismereteit a táplálkozás területén, így azóta részt vett Diéta háború vége – táplálkozási szemináriumunkon is.

Gratulálok Kriszta a példaértékű kitartásodhoz és az eddigi eredményekhez! Csak így tovább előre!

Kiss Vivien

BodyWakes Egészségmentor

Funkcionális táplálkozási tanácsadó

 

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]