Lóránt 4 kg-ot fogyott tisztán zsírból, miközben elérte a 70%-os sejtvitalitást!

Lóránt január végén jött el hozzánk először, azzal a céllal, hogy egy magasabb energiaszintre és általánosan jobb közérzetre tegyen szert.

A tanácsadás elején feltettünk neki néhány kérdést a jelenlegi életmódjával, kórelőzményeivel kapcsolatban, ahol elmondta, bár komolyabb egészségügyi kihívása és nagyobb túlsúlya nincsen, energiaszintje ingadozó. Célja volt, hogy ezt stabilizáljuk és növeljük, hogy be tudja iktatni mindennapjaiba a rendszeres mozgást is, és bár nem ez volt az elsődleges, de szeretett volna az utolsó néhány kilótól is megszabadulni.

Annak érdekében, hogy mindezt elérhesse, műszeres mérésekkel megállapítottuk a táplálkozási típusát, mely gyorségetésű fehérje típus, így számára egy fehérjében gazdag táplálkozást állítottunk össze. Megnéztük továbbá a hormontípusát, hiszen a férfiak szervezetében van 3 olyan hormontermelő mirigy, ami bizonyos ételek elfogyasztása után aktívabban működik. Ilyenek az agyalapi mirigy, a pajzsmirigy és a mellékvese. (Nők esetében van még egy plusz, a petefészek, ami férfiaknál ugye nem játszik.) És ezek közül mindenkinek van egy, de van, akinek kettő is, ami dominánsan működik és alapból aktívabb.

Na már most, ha én nem tudom, melyik a domináns és folyamatosan olyan ételeket fogyasztok, amivel még pluszban stimulálom is, az egy állandó terhelés az adott mirigynek, ami egy idő után egészségügyi kihívásokhoz, hormonális hízáshoz vezethet.

Lórántnál kettős hormontípus állt fenn, elsődlegesként az agyalapi mirigy, másodlagosként pedig a pajzsmirigy. Ennek fényében kiiktattuk azokat az élelmiszereket, melyek ezeket leterhelik.

Továbbá megnéztük a különböző egyéni érzékenységeit is, melynek kapcsán kivettük még a glutént is étrendjéből.

Lóránt következetesen és kitartóan tartotta az étrendet, mely időközben a mindennapjai részévé vált és már nem is kellett erőlködnie azon, hogy a számára megfelelő ételeket fogyassza, a neki ideális fehérje, zsír és szénhidrát arányok figyelembevételével. Emellett figyelt az étkezések időpontjaira is, ahogy a tanácsadáson azt megbeszéltük.

Menet közben pedig sikeresen beiktatta a rendszeres mozgást is életébe.

Mindennek köszönhetően a kontroll mérés alkalmával örömmel állapítottuk meg, hogy Lóránt sejtszintű vitalitása a 40%-ról 70%-ra emelkedett, így elérte a megfelelő tartományt és már csak egy ugrásra van a 80%-os kiváló energia ellátottságtól, amit a mindennapok során tapasztal is, hiszen sokkal energikusabbnak érzi magát.

Annak ellenére, hogy elsődleges célja nem a fogyás volt, mégis sikerült 4 kg-ot fogynia tisztán zsírból úgy, hogy közben egy percig sem éhezett!

Gratulálok Lóránt! Csak így tovább!

Kiss Vivien

BodyWakes Egészségmentor

Funkcionális táplálkozási referens

[porto_block label=”” name=”banner2″]