Soha viszont nem látásra zsigeri zsír
Róbert jó példája annak, hogy nem mindenkinél működik a szénhidrát csökkentett, az a „low carb” diéta. Bizony nagyon nem vagyunk egyformák annak tekintetében, hogy kinek mi az egészséges táplálkozási irány.
Róbert azért jött el hozzánk elsősorban táplálkozási tanácsadásra, mert fogyni akart és növelni az energiaszintjét.
Örökösen úgy érezte elmondása szerint, hogy fáradt és bizony jelentős, mint később a mérésekből kiderült 16 kg súlyfelesleget halmozott fel magán, aminek jelentős részét a has tájékán sikerült lokalizálnia. A zsigeri zsírja (belső szervek zsírtartalma) 17%-os volt, az egészségügyi határérték 9% alatt van.
Miután alaposan kikérdeztük életviteli és étkezési szokásairól, kórelőzményeiről, problémaköréről és céljairól, elvégeztük nála az anyagcseretípus-mérést.
A mérés során kiderült, hogy a sejtjei energia ellátottsága 40%-on volt, ami alultáplált állapotot jelent, azaz sejtjei nem megfelelő üzemanyagot kaptak, emiatt csekély mértékben tudták ellátni a funkcióikat. Az emberi testben több mint ötven trillió sejt működik összhangban azért, hogy életben legyünk.
Amennyiben gyenge minőségű vagy hiányos tápanyag forráshoz jutnak a sejtjeink, akkor csak kevés energiát képesek előállítani. Ha kevesebb energia áll rendelkezésükre, akkor a sejtek nem megfelelően tudják ellátni speciális funkcióikat, ami kihatással lesz az adott sejtek által felépített szervekre és szervrendszerekre. Azaz az egész testünk működésére, ezáltal energiaszintünk, közérzetünk, fizikai és mentális teljesítőképességünk, de még lelki állapotunkra is. Nem véletlenül érezte magát Róbert örökösen fáradtnak.
Az érdekesség abban van, hogy a sejten belüli energia nyerés hatékonyságát nagyban az határozza meg, hogy mit eszünk és milyen fehérje, zsír és szénhidrát arányban egy étkezésen belül. Ugyanis a glikolízis, amely során a vérben keringő és sejtekbe jutó szőlőcukor, amely elsősorban a táplálkozással felvett és lebontott szénhidrát forrásokból keletkezik, átalakul energiává, különböző sebességgel zajlik.
Van, akinek epigenetikai okok miatt a glikolízise gyorsabb, azaz gyorsabban nyer energiát a szénhidrátokból és van, akinek a glikolízise lassabb, azaz lassabban nyer energiát a szénhidrátokból. Akinek gyors ez az égetési folyamata lassítani, akinek lassú, gyorsítani érdemes, hogy a mitokondriumokban az égetés hatékonysága a legjobb legyen, azaz oxigén jelenlétében történjen az energianyerés, mert akkor tud a legtöbb energia felszabadulni a sejt működéséhez.
Róbertnek a sejtanyagcsere folyamatai (glikolízise) lassabban zajlottak, ezért annak érdekében, hogy ezt a folyamatot gyorsítsuk, szénhidrátban gazdag táplálkozásra állítottuk be. Ami azt jelentette, hogy a bevitt tápláléka kalória értékének 60%-kát jó minőségű szénhidrát forrásokból javasoltuk fedezni. E mellett azt az iránymutatást is adtuk, hogy a fehérje bevitelt csökkentse le 25, a zsír bevitelt pedig 15%-ra egy étkezésen belül. Tehát sovány húsok, némi megfelelő zsírprofillal rendelkező zsírok és sok jó minőségű szénhidrát bevitel lett a diétájának alapja.
E mellett a hormontípusát is figyelembe vettük, ami elsődlegesen mellékvese, másodlagosan agyalapi dominancia volt. Ez azt jelenti, hogy Róbert szervezetében epigenetikai okokból a mellékvese és az agyalapi hormontermelő mirigy aktívabb és érzékenyebb, a többi étkezéssel kölcsönhatásban lévő hormontermelő miriggyel szemben, aminek következtében erőteljesebb a hormon kiválasztásuk alapból. Illetve, ha Róbert olyan élelmiszereket fogyaszt napi rendszerességgel vagy nagyobb mennyiségben, ami ezeket a hormontermelő mirigyeket stimulálja, azaz serkenti, akkor még aktívabb működésre kapcsolnak.
Létezik egy úgynevezett hipotalamusz-hipofízis-mellékvese tengely.
Ez azt jelenti, hogy az agy központi számítógépe a hipotalamusz, aminek a fő feladata a testben a belső egyensúly fenntartása. Hormonokkal szabályozza az agyalapi mirigy, vagy más néven hipofízis működését és a hipofízis pedig szintén hormonokkal irányítja a periférián működő hormontermelő mirigyeket, jelen esetben a mellékvesét. Nevezzük ezt a tengelyt röviden most HHM tengelynek.
Róbert HHM tengely működése a epigenetikai beállítottsága miatt aktívabb, emiatt a mellékveséje alapban több stressz hormont, kortizolt termelt. A kortizol hormon szintnek a hízás vagy a fogyás szempontjából kulcsjelentősége van.
A sok kortizol blokkolja az agy leptin hormon receptorait, aminek következtében hipotalamusz nem tudja, hogy mennyi zsír van a szervezetben és így nem adja ki a parancsot a fogyásra és kevésbé érzékeli a jóllakottságot. A sok kortizol serkenti a májban a glükoneogenezist (máj cukor előállítási folyamata) és gátolja az inzulinhatást (inzulin hormon kell ahhoz, hogy a vérből a cukor a sejtekbe jusson), ezáltal jelentősen emeli a vércukorszintet, ami fokozottan inzulin termelésre serkenti a hasnyálmirigyet.
Ha magas az inzulinszint, akkor az anabolikus, azaz felépítő folyamatok érvényesülnek a testben és nem indul be a fogyás. Ráadásul a kortizol progeszteron hormonból készül, ami a tesztoszteron hormon előanyaga is. Ha sok kortizol állít elő a férfi szervezet, akkor kevesebb progeszteron jut a tesztoszteron előállításához, ami miatt csökkeni fog annak szintje. Ennek következtében felborulhat a tesztoszteron (férfi nemi hormon) és az ösztrogén (női nemi hormon) egyensúlya, ami ösztrogén dominanciát tud okozni egy férfinál is.
Az ösztrogéndominancia szintén serkenti a hízást, gyengíti a pajzsmirigy hormon aktvitást, mert több TBG (pajzsmirigy hormont megkötő fehérje) fog szintetizálódni hatására a májban és több DHT (dihidrotesztoszeron) fog előállítódni a prosztatában, ami annak gyulladását okozhatja. Megjegyzem Róbertnek is voltak ilyen gondjai a túlsúlya és a krónikus fáradtsága mellett.
Egyszóval nagyon fontos volt Róbert fogyása és egészsége érdekében, hogy optimalizáljuk a HHM tengely aktivitását és ezáltal kevesebb kortizolt állítson elő a mellékveséje. Ezért a táplálkozási típusára vonatkozó ajánlásokon túl lényeges volt, hogy elhagyja az állati eredetű tej és tejtermékeket, a cukrot, fehér lisztet, fehér rizst, alkoholt, koffeint és bizony a vörös és vadhúsokat is.
Róbert komolyan vette a tanácsaimat, miután levezettem neki a ok-okozati összefüggéseket és betartotta a diétáját.
Önfegyelmének és tudatosságának eredményeképpen 6 hónap alatt 10 kg-ot fogyott tisztán zsírból, aminek nagy része a hasi (zsigeri) zsírjából ment le. A sejtvitalitása 35%-kal emelkedett, így majdnem elérte a kiváló szintet, aminek hatására jelentősen növekedett az energia szintje.
Mindezt úgy, hogy napi 2400 kcal ehetett (tehát egyáltalán nem éhezett), aminek nagy része (60%-ka) szénhidrát volt. Bele sem merek gondolni, ha mi lett volna, ha Róbert mondjuk egy paleo irányt követ, ami több fehérje (főleg vörös és vadhús) és zsír bevitelt ajánl. (Félreértés ne essék a paleo valakinek, pl. egy fehérje típusnak, ha nem mellékvese dominanciája van, nagyon jól működhet és eredményt hozhat.
Én nem a paleot akarom ezzel a gondolattal szidni, a paleo legalább antitápanyagmentes irányt képvisel, hanem inkább azt hangsúlyozni, hogy mennyire nem szabad sablon diétát követni mindenkinek, hiszen nem vagyunk egyformák, ami az egyikünknek orvosság lehet, az a másikunknak bizony akár méreg.
Szívből gratulálunk Róbertnek az eddig elért eredményeihez, amit a következetességének, önfegyelmének és kitartásának köszönhet. Most már el merem árulni neki azt is, hogy bizony egy olyan típuskombinációba tartozik, akinek genetikailag háromszoros hajlama van az elhízásra, ezért ez a fogyás, amit ennyi idő alatt elért, az ő esetében óriási teljesítmény!
Szeretettel
Szántai Zsolt
BodyWakes egészségmentor és alapító