Van élet pajzsmirigy nélkül?

Szeretném Nektek bemutatni Barbit, aki először 2017.03.21-én látogatott el hozzánk táplálkozási tanácsadásra. Előtte volt konzultáción is, én már ott hüledeztem, hogy azta, azért fiatalon ennyi mindenen átesni….szóval Barbi története nem semmi. Igyekszem minden lényeges infót átadni, de biztos lesz, amit még így sem mondok el, mert Barbinál annyi minden volt….

Kezdjük az elején. Barbi 1985-ben született, pajzsmirigy nélkül. Igen, jól halljátok. Nekem még eddig ilyen vendégem sosem volt, első körben sóhajtoztam is nagyokat, hogy atyaég.

Hiszen végig futott az agyamon hirtelen, hogy a pajzsmirigy mennyi mindenért felelős a szervezetben, miket is irányít, nézzük is ezt meg egy kicsit.

A pajzsmirigy a légcső, ill. a gége előtt kétoldalt elhelyezkedő lebenyekből álló, belső elválasztású mirigy. Működését a hipofízis (agyalapi mirigy ) által termelt TSH hormon irányítja. Benne tiroxin (T4) és trijód –tironin (T3) termelődik. A pajzsmirigy hormonjainak fő hatásai: anyagcsere, emésztés, szívműködés, keringés, oxigénfelhasználás, hőháztartás, gondolkodás, motiváció, növekedés, fejlődés… a vörösvértesteken kívül minden sejtünkre hatással van.

Szóval láthatjátok, hogy szinte mindenre kihat. Értitek már, miért lepődtem meg, hogy enélkül lehet élni?! Természetesen születésétől kezdve kapja az L-tiroxint, amit midig is szednie kell, na de az sem mindegy milyen mennyiségben, de erről majd később.

Barbinak ezen kívül volt még IR (inzulinrezisztencia), kétszer volt mélyvénás trombózisa, (19 évesen és 29 évesen), pre-menstruációs fájdalmak, sokáig tartó vérzés, szedett korábban fogamzásgátlót is, szóval volt mire néznünk. Barbi ezeket biztosan sokkal részletesebben is el tudná mondani, ahogyan azt meg is tette nekem már a konzultáción is, de szerintem részemről legyen ennyi elég.

Barbi sejtszintű vitalitása 30%-on volt, ami gyenge és alultáplált sejtműködést takar, tehát ezen a szinten a sejtek szinte csak vegetálnak, és küzdenek a túlélésért. A hasnyálmirigy kapacitása szintén 30%-on volt, ez a szénhidrát toleranciára utal, hogy mennyire tudjuk jól feldolgozni a szénhidrátokat, és mennyire tudjuk jól átalakítani energiává.

A táplálkozási tanácsadás során továbbá megállapítottuk, hogy Barbi egy égetőrendszeri dominanciával rendelkező, gyorségetésű fehérje típus, elsődleges agyalapi hormon dominanciával és másodlagos petefészekkel. Mit is jelent ez?

Ugye azt, hogy ki milyen táplálkozási típusba tartozik, azt két faktor dönti el. A vegetatív idegrendszeri beállítottság és az égetőrendszeri beállítottság, és az, hogy e kettő közül melyik a domináns. Mindkettőnek két oldala van, genetikailag valamelyik irányba el vagyunk tolódva, de bizony azt sem mindegy, hogy mennyire, hogy mennyire vagyunk messze az egyensúlytól.

Ugyanis nekünk a fő célunk, hogy egy természetes egyensúlyt állítsunk vissza a szervezetben. Fókuszban az egészség megtartása, helyre állítása áll, és ennek csak mellékterméke, hogy az ideális testsúlyt is elérhetjük majd. És bizony a táplálkozásunkkal óriási mértékben tudunk hatni arra, hogy az egyensúly felé, vagy az egyensúlytalanság felé kormányozzuk-e a szervezetünket.

Tehát a már említett égetőrendszeri beállítottságnak is két oldala van, valaki gyorségetésű, valaki lassú égetésű. Ez nem azt jelenti, hogy hányszor megy egy nap wc-re, hanem azt, hogy sejt szinten milyen sebességgel alakítja át a tápanyagokat energiává. Sejt szinten valakinél ez a folyamat alapból gyorsan zajlik, valakinél lassan. Barbinál gyorsan, ráadásul a két oldal közti eltérés sem volt kevés, 80% volt a gyorségetésű oldal, szemben a 20% lassú égetéssel. A cél nyilván, hogy a táplálkozással ezt minél jobban az egyensúly felé vigyük. Tehát neki,mivel alapból gyorsan zajlanak a sejten belüli anyagcsere folyamatok, ezért lassítani érdemes, hogy optimalizáljuk az anyagcserét. Lassítani pedig sok jó minőségű fehérjével és zsírral tudjuk. Ezért fehérje típus. Amúgy a vegetatív idegrendszeri oldala is hasonlóan messze volt az egyensúlytól, a szimpatikus oldal 20%, míg a paraszimpatikus oldal 80% volt. Ezek a dolgok egyébként azért is érdekesek, mert vannak olyan szervrendszerek, amelyeket a szimpatikus oldal irányít, és vannak olyanok, amelyeket a paraszimpatikus. Szóval ha az egyik oldal túl domináns, akkor az általa irányított szervek túlműködhetnek, míg a másik oldal által irányított szervek pedig gyengébben funkcionálnak.

A hormontípus dominanciánál pedig ugye az agyalapi hormontípusnak kifejezetten nem tesznek jót a finomított fehér liszt, fehér cukor és minden, ami ezekből készül, és amikbe ezek benne vannak, a koffein, a tejtermékek, az alkohol. A petefészek gyanánt pedig még hozzá jön a csípős, nehéz fűszeres ételek, vörös húsok és belsőségek.

Az ajánlásokat és az étrendet Barbinak mindezek figyelembe vételével állítottuk össze, hogy igyekezzünk elérni egy normális sejtszintű vitalitást, egy egyensúly közeli állapotot. Barbi céljai közt szerepelt a fogyás is, de főként, hogy egészségesen élhessen hosszú távon.

Barbi nagyon ügyesen betartotta az ajánlásokat, már viszonylag korán beszámolt nekem üzenetben arról, hogy sokkal energikusabb, jobban van, és szerinte fogyott is.

El is jött a kontroll ideje, ahol újra megnéztük az adatait, és óriási javuláson ment keresztül, szinte elképesztő és hihetetlen, de közben mégis igaz, és annyira de annyira örültünk, és büszkék vagyunk rá.

Főleg, hogy láttuk az arcán, hogy elégedett, és hogy jó úton van, és nagyon hálás. Ezért imádjuk ezt a hivatást, mert az ilyen esetek annyi erőt adnak, hogy igenis bármilyen helyzetben lehet eredményt elérni, csak akarni kell, és tenni, cselekedni. De nézzük akkor a tényeket.

Barbi kg-ban is fogyott 4,5 kg-ot, de ez még hagyján, tisztán zsírból fogyott több mint 5 kg-ot, szóval a testzsír%-a jóval lecsökkent, és bőven az egészséges tartományba került. Közben nőtt az izomszázaléka, közel 1 kg izom jött rá, és még a zsigeri zsír is csökkent, ami a belső szervek környékén lévő zsírréteget jelenti. Az addig is normál tartományban volt, mert 5 volt, de 4 lett.

De ami talán még ezeknél is sokkal szebb, hogy lecsökkentette a doki az L-tiroxin adagját, mert úgy látta a laborokból, hogy elég lesz kevesebb is. Korábban 175 és 150 volt az adag és most 125 lett.

Valamint elmondása szerint csökkentek a menstruációs görcsök és fájdalmak, és ezen a téren is kezd beállni a rend.

Bár kértünk tőle még laborokat, hogy összevethessük az előzővel, és újakat is, ezeket még várjuk, de ez így elsőre zseniális változás, főleg, hogy nincs pajzsmirigye. Amit ugye fentebbről már tudhatunk, hogy mennyi mindent szabályoz, tehát nála eleve nehezebben működik egy csomó folyamat, sokkal nehezebben kerülnek a hormonok egyensúlyba.

Barbi, úgy gondolom, hatalmas elismerést érdemel, sokak számára lehet kiváló példa.

Gratulálok Barbi, büszke vagyok Rád! Nincs megállás, megyünk tovább előre!

Enci