BombaAnyuka kedvenc egészségtudatos receptjei
– online verziójának 1 éves hozzáférése –

– Hagyományos ételek egészséges köntösben –

Ez nem egy hagyományos receptkönyv. 

Célja, hogy segítséget nyújtson azoknak, akikben már megszületett a döntés, hogy egészségtudatosan szeretnének étkezni és főzni, de nem tudják, hogyan fogjanak neki, vagy hogyan lehet ezekkel az alapanyagokkal bánni.

Már i.e. 300 körül Hippokratész, minden orvos atyja felismerte, hogy a táplálkozásnak óriási jelentősége van egészségi állapotunkra, energiaszintünkre és formai megjelenésünkre. Azt hirdette, hogy „gyógyszered legyen az ételed, s ételed legyen a gyógyszered”. Valóban igaza volt, hiszen sejtjeink javarészt abból tudnak felépülni és
energiát nyerni, amit megeszünk.

Ha valaki tudatosan odafigyel a táplálkozására és olyan ételekkel élteti sejtjei működését, ami számára megfelelő, akkor ezzel jelentősen javíthatja életminőségét és meghosszabbíthatja élettartamát.

Sajnos az ellenkezője is igaz: ha valaki olyan életmódot folytat, ahol a táplálkozás mindössze az éhségérzet megszüntetését és az evés adta élvezetek kielégítését szolgálja minden tudatosságot figyelmen kívül hagyva, akkor ezzel jelentősen ronthat egészségi állapotán és életminőségén. Persze ez nem azt jelenti, hogy a választott és elfogyasztott ételeink ne legyenek finomak.

Egy étel lehet egyszerre finom és egészséges is. A tudatosan táplálkozót a hagyományosan táplálkozótól csupán az különbözteti meg, hogy a tudatosan táplálkozó elsősorban azért eszik, hogy megadja testének azt az üzemanyagot, amitől jól tud működni a szervezete, és csak másodsorban veszi figyelembe annak élvezeti értékét. A tudatosan táplálkozó tudja, hogy egészségére, energiaszintjére és formai megjelenésére mekkora hatással van az, hogy mivel táplálja testét; éppen ezért tudatosan megválasztja, mit eszik.

A legtöbb nehézséget az szokta okozni ennek gyakorlati megvalósításában, hogy hogyan készítsük el kedvenc hagyományos ételeinket egészséges köntösben úgy, hogy az finom is legyen és hasonlítson az eredeti ízvilághoz. Tehát nem kell lemondani az élvezetekről, csupán okosan érdemes kicserélni az alapanyagokat és azokat ügyesen használni úgy, hogy az elkészített étel mind íz- mind illatvilágban, mind megjelenésében megőrizze a tökéletes gasztronómiai élményt.

Találsz a gyűjteményben leveseket, főételeket, főzelékeket, kencéket és desszerteket. Minden egyes receptnek az a specialitása, hogy antitápanyagmentes alapanyagokból van összeállítva, tehát nincs bennük glutén, cukor, szója, állati eredetű tejtermék, adalékanyag, ízfokozó és egyéb olyan összetevő, ami az egészségre káros lehet.

Ugyanis, ha a táplálkozásunkkal rendszeresen olyan anyagokat juttatunk be a testünkbe, amelyek toxikusan, azaz mérgezően hatnak rá, akkor erősen leterheljük a szervezetünkben működő különböző méregtelenítési rendszereket. Mivel ezeknek a rendszereknek a teherbíró képessége véges, az antitápanyagok rendszeres fogyasztásával olyan erős toxinokat vihetünk be, amelyek már kisebb mennyiségben is súlyos károkat tudnak okozni a szervezetünkben, és felboríthatják belső egyensúlyunkat.

Az online receptkönyv tartalmaz:

  • 24 db receptet, amelyből
    • 3 db leves
    • 10 db főétel
    • 3 db főzelék
    • 2 db kence
    • 6 db desszert

Az online receptkönyvhöz való hozzáférést 1 felhasználó 1 regisztráció révén érvényesítheti, felhasználásával pedig 12 hónapig ingyenesen érheti el a publikációt. Tehát a receptgyűjtemény 24 olyan receptet tartalmaz, amelyek a legkeresettebb finomságokat tartalmazzák és az író, illetve a családja kedvencei.

Az íróról

csonka-eniko

Szántai Csonka Enikő

4 gyermekes családanya, a BodyWakes női alapítója, egészségmentor, funkcionális táplálkozási tanácsadó, fitness szakember

Bemutatkozás

Az egészség témakörével annak idején, még 2008-ban személyi edzőként kezdtem el foglalkozni, de előtte sok területen kipróbáltam magam. Dolgoztam a Mc Donalds’ban diákként, ahol fél év alatt műszakvezető lettem és rengeteget tanultam. Egy gumiabroncsokkal és felnikkel foglalkozó országos vállalat egyik budapesti telephelyén értékesítőként és ’mindenesként’. De például voltam a néhai Citibankban is telefonos behajtó… Éreztem, hogy nem vagyok a helyemen, így mindig tovább mentem, de valójában egyik sem volt az én utam.

Kattints ide a folytatásért!

A sport viszont mindig is végig kísérte az életemet gyerekkoromtól kezdve. Így egyszer csak elmentem egy edzőterembe, ahol később edzőként dolgoztam is, s egyszerűen magával ragadott ez a világ. Imádtam oda járni, edzővel dolgoztam első perctől kezdve, nem volt kérdés, beleszerettem abba az egészbe. Úgy éreztem, megérkeztem, hazaértem, itthon vagyok. Így alakult, hogy hamarosan már én is edzőnek tanultam, és elvégeztem számos képzést ezen a területen, hogy a lehető legprofibb legyek, és minél többet tudjak nyújtani a hozzám forduló vendégeknek. Annyira megtaláltam magam ebben, hogy kb. 3-6 hónap leforgása alatt a nulláról építettem fel úgy az ügyfélkörömet, hogy reggeltől estig jöttek hozzám edzésre. Ez valóban az a szakma volt, ami igazán feltöltött. Imádtam, a hivatásom volt, nem a munkám.

Közben annyira magával ragadott ez a világ, hogy elkezdtem versenyezni is fitness modell kategóriában, ami odáig ment, hogy többszörös magyar bajnok lettem, majd megnyertem az egyik IFBB Világkupát, mellyel jogot nyertem az amerikai Arnold Classicon való részvételre is, ahol bekerültem a Top 10-be. Egy álom vált valóra, imádtam ennek az egésznek minden egyes percét.

Majd ahogy folyamatosan mélyedtem bele a „munkámba”, és szereztem minél több ismeretet, tudást a szakmámról, nem tudott elkerülni engem
sem, hogy elkezdjek foglalkozni a táplálkozással is. Hiszen már akkor tapasztaltam a vendégeimen, hogy ami az egyiknél működik, az a másiknál nem biztos, hogy fog.

Ráadásul ők voltak azok, akik hozzám fordultak tanácsért azzal kapcsolatban, hogyan is kellene enniük. Én ebben még nem voltam akkor szakember, és gondban is voltam, most miket mondjak, hogy az jó legyen, hiszen nem vagyunk egyformák, és ahogy írtam is fentebb: az, ami nekem bevált, az másnál nem biztos, hogy működni fog.

Így adta az élet a lehetőséget, hogy közben megismerkedtem Zsolttal, aki mára már a Férjem is. Ő viszont ezen a területen már akkoriban is profi volt, és kész rendszere volt arra, hogy kinek mi a jó a táplálkozást illetően.  Zseniális együttállás lett. Én szinte minden vendégemet hozzá küldtem táplálkozási tanácsadásra, és hát persze, hogy engem is érdekelni kezdett ez
az irány is. Ezért, amit csak tudtam, megtanultam tőle. Így lett aztán, hogy összeadtuk, amink volt, és megalapítottuk együtt 2014-
ben saját vállalkozásunkat, a BodyWakes-t, ahol sokáig csak ketten voltunk minden szerepben, miközben megszülettek a gyermekeink is és folyamatosan bővült a kis családunk. Mára már 4 gyermekes büszke, boldog anyuka vagyok. 3 kislány és egy fiúgyermek döntött úgy, hogy minket választ szüleinek.

Ők nekem az a motiváló és egyben inspiráló erő is, hogy megmutassam, hogy anyukaként és feleségként is lehetséges Nőnek maradni, hogy élhetünk egészségesen – mert ha egészséged van, akkor mindened megvan -, hogy példát mutassak nekik ebben és a példaképük lehessek. Miután én rengeteget főzök a családomnak, természetesen egészséges verzióban, mondhatni jól megtanultam már használni ezeket az
alapanyagokat. Így született meg ennek a receptkönyvnek is az ötlete, hogy minél több embernek megmutassam és megtanítsam, hogy hogyan lehet egészségesen finomakat főzni.
Szívem-lelkem benne van minden egyes kis részletben, forgassátok szeretettel, kóstoljátok a
szívetekkel, érezzétek a lelketekkel.

Köszönöm, köszönöm, köszönöm.

Szeretettel,
Enci

Mennyibe kerül?

Az online receptkönyv tartalma:

  • 24 db receptet, amelyből
    • 3 db leves
    • 10 db főétel
    • 3 db főzelék
    • 2 db kence
    • 6 db desszert

A teljes receptkönyv,

ami tartalmaz 24 db ételfotókkal, hozzávalókkal, elkészítési útmutatókkal ellátott receptet, hasznos tanácsokat, alapanyagokat bemutató kiegészítőket egy éves online hozzáféréssel

összesen
3.990 Ft

Ízelítő gyanánt addig is próbáld ki a receptkönyvből az egyik legkedveltebb ételt, a csirkepörköltet nokedlivel:

Vélemények a könyvről

Kedves Olvasó! Nehéz egy olyan könyvhöz ajánlót írni, ahol a benne szereplő képek, receptek beszédesebbek minden leírt szónál. Én biztosan nehezebbnek érzem, mint elkészíteni egy-egy jó, és természetesen egészséges ételt vagy süteményt. Hiánypótló művet tart most a kezében kedves Olvasó, melynek megjelenésére régóta vártunk. A könyv számos olyan receptet tartalmaz, mely jelentősen megkönnyítik, nem csak azok életét, akik már felfedezték, hogy napjaink táplálékai nem alkalmasak az egészség megőrzésére, pláne nem annak helyreállítására, hanem bizton állíthatom azokét is, akik már huzamosabb ideje az egészséges táplálkozás útját járják. Hiszen az vagy, amit megeszel! - szól a bölcs, régi mondás. Táplálékunk testünk építőkövei kell legyenek nem a betegségek forrásai. Bíztatom tehát Önt, forgassa, lapozgassa, az itt található ételrecepteket olyan szeretettel, mint ahogyan azokat Enci készítette, s ha valamelyik elnyerte tetszését, bártan tegyen próbát annak elkészítésére. Nem fog csalódni az elkészült ételben! Azok íze, megjelenése, elfogyasztása tökéletes gasztronómiai élményt nyújt ,akár a mindennapokban, vagy egy-egy családi esemény alkalmával, de egy baráti összejövetelen is garantált a siker. Kellemes próbálkozást, jó étvágyat kívánok!

Horváth Judit

Én azt tartom magamról, hogy nagyevő, ínyenc, nyalánk és válogatós ember vagyok. Tulajdonképpen nagyon egyszerű az ízlésem, mert mindenből a legjobbat szeretem. Nagyon örülök neki, hogy volt lehetőségem enni Enikő főztjéből és szabadon gurmankodhattam a finom ételei között, amelyek ráadásul egészséges tápanyagokból is készültek. Nem is hittem volna, hogy az ételek egyszerre lehetnek jóízűek és egészségesek. Szívesen ajánlom ezeket a recepteket elkészítésre!

Farkas János

Enikőre jellemző maximalizmussal állította össze, készítettel el saját szakácskönyvét,amely az életmódváltásra készülő és felkészült emberek számára óriási segítséget nyújt. Ez a könyv útmutató,összefoglaló,amit számos recept tarkít. Támpont lehet azoknak is, akik eddig nem mélyedtek el az életmódváltás táplálkozással foglalkozó részében. Az egészséges alapanyagok nagy odafigyeléssel való kiválasztása,párosítása,elkészítési módja mind-mind profi módon,rutinnal,szeretettel történik. Azért mondom ezt,mert láttam őt főzni sokszor. Az receptek leírását olvasva és a képi világot nézve nem támad az az érzésünk,hogy ezek az ételek meg lennének valamitől fosztva. A szerző receptjeiből úgy mozdítja ki a cukrot,fehérlisztet,tejtermékeket,szóját,olyan helyettesítőket ad,hogy a változtatások ellenére nem veszíti el az eredeti karakterét,nem szűnik meg a hozzá kapcsolódó élmény. Az itt felsorakoztatott recepteket kipróbáltam és így készítem ezután. Mindig sikert aratnak. Elfogyasztásuk után a közérzet sokkal jobb. Jó ajándék az egészséges táplálkozást követőknek, kiváló a kezdők számára is. Ez a könyv bizonyíték arra,hogy a hagyományos alapanyagoktól eltérő hozzávalókból készül ételek éppolyan élvezetet nyújtanak,sőt egészségesebbek. Ugyanaz az étel egészséges alapanyagokból. Ezzel a könyvvel biztosan nem fogsz mellé,mert fantasztikusan finom ételek recepjeit tartalmazza!

Nyilasné Ibolya

Több éve van szerencsém Enci-Zsolt konyhájából enni ezeket az egészséges szuper tiszta ételeket,számomra finomabb is. Egy kis fantáziával mindent lehet egészségesen elkészíteni. Sőt még saláta dresszinget is. Aki egyszer elkezd tudatosan főzni,csak akkor fogja étezni a nagy különbséget. Tiszta szívvel ajánlom mindenkinek akinek fontos a saját és családja egészsége. Köszönöm Bodywakes.

Lukács Andrea

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több éve jó barátnők vagyunk Encivel, így jó párszor kóstolhattam meg ezeket az extra egészséges finomságokat! Csak ajánlani tudom Mindenkinek ezt a csodás Receptkönyvet, mert több éves tapasztalattal, maximális egészségtudatossággal és hatalmas szeretettel készült. ❤

Gulyka Krisztina

Nagycsaládos anyukaként sokszor kihívást jelent az étkezesek megtervezése, hogy változatos, ízletes és egyben egészséges is legyen. Enci főztjét megismerve és kóstolva mindig tudtam új ötletekhez és receptekhez jutni. Bátran ajánlom ezt a könyvet, azoknak, akik szeretnének finom és egészséges ételeket főzni a családjuknak.

Máté Enikő