Csakraharmonizálás című vezetett meditáció

Meditációs hanganyag hozzájárulhat ahhoz, hogy csakráinkhoz tudatosan kapcsolódjunk, harmonizáljuk azokat, kapcsolódva a magasabb tudatszintű állapotokhoz.

Itt az ideje, hogy nyitott szemmel is a belső békét, harmóniát és egységet érezd és ezáltal megtapasztald a valódi belső békét és egyensúlyt, mely kihathat életed minden területére!

A Csakraharmonizálás vezetett meditáció:

Az emberi lény sokkal több, mint a fizikai teste. Alapvetően az emberi test is energiából áll, amit a tudat megfigyelő ereje manifesztál anyaggá és irányít.

Egy emberi sejtben a sejtek differenciáltsága (feladatspecifikus bonyolultsága) szerint másodpercenként 50-100.000 különböző kémiai reakció zajlik le. Ennek a hihetetlen információmennyiségnek az összehangolását egy különleges irányítórendszer végzi. Ezek fénykvantumok, amelyeket minden sejt előállít. Ezeket a fénykvantumokat professzor Popp után „biofotonok”-nak hívják. Ennek a fajta testi irányításnak az a jelentősége, hogy minden élőlény alacsony intenzitású mágneses teret von maga köré, mely fizikailag mérhető. Az ilyen elektromágneses mezők tulajdonsága, hogy rezonanciába lépnek más mágneses mezőkkel, melyek kívülről érkeznek. Minden élőlény ezért - biofizikailag nézve - állandó cserekapcsolatban áll a környezetével.

Ez a finomenergetikai rendszer behálózza az egész szervezetünket, aminek közvetítő közege a testben a kötőszövet. A kötőszövet félvezető kristályként működik, ugyanis rostjai nagyon szabályos, párhuzamos molekula elrendezést mutatnak. Így képes a sejtek közötti energia és információ szállítására elektromos impulzusok formájában. Ezek a finomenergiák a meridián pályákon haladnak, amelyek fizikai csatornái a Bonghan vezetékek. A Bonghan vezetékek fonalszerű apró anatómiai struktúrák, amelyek mikroboncolással kimutathatóak. Olyan csöves szerkezetek, amelyek elágaznak apró mellékvezetékekbe, még kisebb csatornákra oszlanak. Nemcsak az erek belsejében futnak, hanem a szervek felszínét is behálózzák.

Ezek az energiavezetékek keresztezik is egymást, energetikai központokat kialakítva. Vannak kisebb és vannak nagyobb energiaközpontok, amelyeken keresztül a finomenergia kilép a testből és egyfajta elekromágneses erőteret hoz létre a fizikai test körül. Azokat a fő energetikai központokat, amelyekben a finomenergiát vezető csatornák keresztezik egymást, csakráknak nevezzük.  

A csakrák, mint energetikai központok, harmonikus és kiegyensúlyozott működése ezért kiemelten fontos mind a testi, mind a mentális, mind a lelki egészségünk és fejlődésünk érdekében. Minden csakrához hozzátartozik egy hely, forma, szín, illat, hang, elem, szimbólum, hatókör, érzékszervi tapasztalás, égitest és tudati minőség.

Meditációban képessé válhatunk arra, hogy az egyes csakráinkra tudatosan hangolódjunk, ezáltal érzékelve működésének minőségét, spirituális üzenetét és ezáltal igény szerint harmonizáljuk azokat, illetve összehangoljuk a belső egyensúly elérése és fenntartása érdekében, kapcsolódva a magasabb tudatszintű állapotokhoz.

A Csakraharmonizálás vezetett  meditáció nem helyettesít semmiféle orvosi kezelést, terápiát, hanem annak kiegészítéseként saját felelősségre alkalmazható és az 1997. évi CLIV. törvény az egészségről 103.§ alá nem tartozó személyek számára javasolt.

Kinek való?

  • annak, aki harmóniába akarja hozni csakrái működését
  • annak, aki megtapasztalná a belső béke érzését
  • annak, akinek célja a hormonális egyensúly megélése
  • annak, aki egy magasabb tudatszinthez kapcsolódna
  • annak, aki kíváncsi csakrái spirituális üzenetére
  • annak, aki valóban jelen akar lenni
  • annak, aki saját kezébe venné élete kormány kerekét

Kinek nem való?

  • annak, aki nem akar változtatni
  • annak, aki jól érzi magát diszharmóniában és elveszve
  • annak, aki nem akarja megismerni önmagát
  • annak, akit nem érdekel a lelki egészsége és fejlődése
  • annak, aki nem akarja kezébe venni élete kormány kerekét

Nem javasolt továbbá az 1997. évi CLIV. törvény az egészségről 103.§ alá tartozó személyek számára.

Ha Te is rátérsz a rendszeresen meditálók útjára, akkor olyan kiteljesedésre számíthatsz, mint amikor a bábból pillangó válik.

Bontakoztasd ki szárnyaidat!

A Csakraharmonizálás című meditáció tartalmazza:

  • A Csakraharmonizálás vezetett meditáció videóhoz

korlátlan idejű és számú hozzáférést és meghallgatási lehetőséget kapsz.

+ ajándék: hanganyagként, mp3 formátumban


A vezetett meditáció ára:

3.490 Ft

Helyett

2.990 Ft

A korábbi meditációs elvonulás résztvevői mondták:

„Kedves Zsolt. Nagyon köszönöm a tegnapi meditációs élményt. Szeretném újra átélni, tegnap elhangzott hogy gyakorolni fontos, aki nem tud még mély szinten meditálni. Nálam ez van köszönöm a lehetőséget.”

Tóth Nelli

„A meditáció számomra a kulcs a vágyott élet eléréséhez, a tudomány, amelynek alkalmazása elvezet igazi önvalómhoz... Zsolt, példaértékű munkád van abban (is),hogy a lehető legtöbb embernek adod eszközül a kezébe a teremtés csodáját, amit személy szerint én is hálásan köszönök Neked! Mesterem vagy ezen az úton ...”

Lukács Anita

„Én depressziósan nőtem fel, sötétséget láttam, pár hónapja rendszeresen meditálok. Egyre jobban érzem magam! Ez a meditáció fantasztikus erőt ad nekem. Nyugalmat, lelki békét ad!!! Idáig egy alkalom volt, de be fogom építeni a mindennapjaimba!! Zsolti végtelenül hálás vagyok neked!! Tudásoddal életet adsz nekem!!”

Tóth Jácint

„Természetfölötti élmény volt, egymás után kétszer csináltam végig a meditációt. Fantasztikus áldása vagy ennek a világnak. Veled, a hiteddel és a megtapasztalásaiddal egy új varázslatos dimenziót nyitottál meg az emberek előtt. Hálás vagyok, hogy ennek az egésznek én is a részese lehetek. Áldott legyen minden, ami tőled és belőled származik. ”

Murzsa Tibor

Élmény garancia


Ha bármilyen oknál fogva nem vagy megelégedve a videós hanganyaggal, akkor kérdés nélkül visszafizetjük az árát és megköszönjük a bizalmat, amit megszavaztál nekünk. Miért merünk ilyen garanciát adni? Mert biztosak vagyunk abban, hogy amit ezeken a videókon keresztül kapni fogsz, az sokszorosan megéri majd neked, mint az ára és az idő, amit beleteszel.

Aki a meditációkat vezeti:

Szántai Zsolt

BodyWakes alapító, egészségmentor, az „Életmódváltás mesterfokon” című könyv írója, A tudat hatalma című könyv társszerzője.

Négy éves koromban a szüleim elvittek egy karate edzésre. Megfogott a dolog, bár nem nagyon emlékszem hogyan, de a lényeg, hogy életem részévé vált. Később pedig több harcművészeti ágat is kipróbáltam, mint a Tai chi, Aikido, Jiu-jitsu.

A keleti harcművészetek által kerültem először kapcsolatba a meditációval is, hiszen mivel a karate egyik tradicionális ágát gyakoroltam, ezért mind edzés eleje és vége egy pár perces koncentrációval kezdődött, illetve zárult seiza (japán, tradicionális, illendő) ülésben becsukott szemmel. Akkor még nem nagyon értettem mire jó ez. Később a harcművészetek által találkoztam a Buddhizmussal és a Taoizmussal, amely vallások szerves részét képezi a csendes elmélkedés. Fejlődésem során, életem részévé vált a rendszeres napi meditáció.

Huszonhárom évesen lettem olyan karate mester, aki nem csak a fizikai síkon, hanem a lelki és mentális területen is elkötelezte magát a folyamatos önfejlesztés mellett. Később elsajátítottam az Agykontroll elmefejlesztő és stresszkezelő technikáit is.

Immár 27 éve meditálok napi rendszerességgel, életem egyik lételemévé vált. Rengeteg pozitívumot adott az évek során a meditáció gyakorlása, mondhatni többször megmentette az életemet. A napi gyakorlások során eljutottam arra a szintre, hogy kapcsolatba tudtam lépni a Végtelen Intelligenciával, a Forrással és kommunikálok vele. Amióta Őt választottam vezetőmnek, teljesen megváltozott az életem és az eredményeim is. Megkaptam a választ többek között arra, hogy mi az életfeladatom és életcélom. Ennek részét képezi az a felismerés is, hogy ezen a területen szerzett tudásom és tapasztalataimat osszam meg másokkal.

Legnagyobb élményem ezzel kapcsolatban az volt, amikor egyszerre több, mint 1000 embernek tartottam vezetett meditációt.

Kérdésed van?

Fordulj bizalommal hozzánk!

Központi elérhetőségeink:

0670/671-1160 (H-P 09h-18h)

ugyfelszolgalat@bodywakes.hu

„Ha választanom kellene, hogy mi az az önfejlesztő tevékenység, amit gyakorolnék abban az esetben, ha az összes többire nem lenne lehetőségem, az a meditáció lenne. Olyan mértékben változtatta és folyamatosan változtatja pozitív irányba a lényemet és életemet, amelyekre a legmerészebb álmaimban sem mertem gondolni.”
(Szántai Zsolt)

„Ha a világon minden 8 éves gyereket megtanítanánk meditálni, egy generáción belül eltűnne az erőszak a földről.”
(Dalai Láma)

Kapcsolat:  +36 70 671 1160       ugyfelszolgalat@bodywakes.hu