Itt az ideje, hogy önmagad és immunrendszered valódi támogatójává válj! Fokozd immunrendszered működésének hatékonyságát természetes módon!
Az Immunerősítés vezetett meditáció:
Mivel nem steril környezetben élünk, ezért szervezetünk nap mint nap kórokozók, azaz patogén mikroorganizmusok tömkelegével érintkezik.
Ezek lehetnek pl. vírusok, gombák, baktériumok. Ha egy patogén kórokozó bejut a szervezetbe, akkor az immunrendszer aktivizálódik és védekezni kezd.
Steril környezetet csak igen speciális körülmények között lehet teremteni, amit lássuk be, a világunkban kivitelezni nem lehet és nem is kell.
Ezért érdemes azt tudatosítanunk magunkban, hogy a vírusokat, baktériumokat, gombákat és egyéb mikroorganizmusokat ELKERÜLNI NEM LEHET, sőt igen fontos szerepük is van ökoszisztémában!
Az emberi test körülbelül 50 trillió sejtmaggal rendelkező eukarióta sejtből áll. Ezen kívül szimbiózisban élünk még körülbelül kétszer ennyi baktériummal és azokhoz képest még tízszer ennyi vírussal.
Minden embernek egyedi és csak rá jellemző mikrobiomja van, ami magában foglalja a vírusok, baktériumok, gombák és egyéb egysejtűek közösségét. Tehát mindenkinek van egy biom és egy egyedi virom készlete.
Amennyiben az immunrendszer kiegyensúlyozottan működik és megfelelően végzi a dolgát, könnyedén fenn tudja tartani az emberi gazdasejtek és a vele szimbiózisban élő vírusok és baktériumok közötti optimális egyensúlyt. Amennyiben pedig valamilyen patogén kórokozó megpróbálja felborítani a szervezetünk belső egyensúlyát, az immunrendszer erőteljesebben aktivizálódva igyekszik visszaállítani a rendet.
Ugyanis egy nagyon összetett és hatékony védelmi rendszerrel vagyunk ellátva. A kulcs abban van, hogy az immunrendszerünk mennyire tudja eredményesen felvenni a harcot a betolakodókkal. Viszont van, akinek erősebb a védekező rendszere, van, akinek gyengébb. Ez nagyon sok mindentől függ. Ezért nem vagyunk egyformák abban, hogy kinek hogyan reagál a szervezete egy esetleges bakteriális vagy vírusos fertőzésre.
Tehát a legbölcsebben úgy járhatunk el, ha megerősítjük szervezetünket sejt szinten, hogy minél erősebb legyen az immunrendszerünk működése! Ennek számos lehetősége van, amit ha tudatosan beépítünk az életmódunkba, akkor a kórokozókkal szembeni megküzdési képességünket maximalizálhatjuk, ami nem csak a saját életünkre, hanem a társadalom egészére is pozitív hatással lehet.
Vannak adott tényezők, amelyek befolyásolják az immunrendszerünk erősségét. Ilyenek például a:
- genetikai adottság,
- veleszületett és csecsemőkorban szerzett immunitás mértéke.
Emellett vannak életmódfüggő tényezők, amelyek befolyásolják az immunrendszerünk erősségét:
- a szervezet belső egyensúlyának mértéke,
- a szervezet sejtjeinek energia ellátottsága,
- a szervezet energiaegyensúlya,
- az immunrendszer terheltsége.
A jó hír, hogy az adott tényezők kb. 20%-ban, míg az életmódfüggő tényezők kb. 80%-ban befolyásolják az immunrendszer működésének hatékonyságát. Ez azt jelenti, hogy 80%-ban van hatásunk arra, hogy tudatos életmóddal maximalizálhatjuk immunrendszerünk védekező képességének erejét!
Ha priorizálni kéne, hogy milyen pozitív szokásokat vezessünk be az életünkbe annak érdekében, hogy növeljük a szervezetünk belső egyensúlyának állapotát, és így ellenálló képességünk mértékét, akkor a rendszeres MEDITÁCIÓT mindenképpen érdemes a sor elejére tenni.
A meditációnak elképesztően pozitív hatása van az immunrendszer hatékony működése kapcsán, amit számos tudományos tanulmány is bizonyít. Ráadásul nincs olyan, hogy rosszul meditálsz, az a rossz meditáció, amit nem gyakorolnak.
Azért, hogy megkönnyítsük ennek az eszköznek az eredményes alkalmazását, összeállítottunk egy speciális meditációt, amivel Te is nagyban hozzájárulhatsz immunrendszered működésének hatékonyságához.
Az Immunerősítés vezetett meditáció nem helyettesít semmiféle orvosi kezelést, terápiát, hanem annak kiegészítéseként saját felelősségre alkalmazható és az 1997. évi CLIV. törvény az egészségről 103.§ alá nem tartozó személyek számára javasolt.
Ha Te is rátérsz a rendszeresen meditálók útjára, akkor olyan kiteljesedésre számíthatsz, mint amikor a bábból pillangó válik.
Bontakoztasd ki szárnyaidat!
korlátlan idejű és számú hozzáférést és meghallgatási lehetőséget kapsz.
+ ajándék: hanganyagként, mp3 formátumban
A vezetett meditáció ára:
6.490 Ft
Helyett 30% kedvezménnyel
4.990 Ft
A korábbi meditációs elvonulás résztvevői mondták:
„Kedves Zsolt. Nagyon köszönöm a tegnapi meditációs élményt. Szeretném újra átélni, tegnap elhangzott hogy gyakorolni fontos, aki nem tud még mély szinten meditálni. Nálam ez van köszönöm a lehetőséget.”
Tóth Nelli
„A meditáció számomra a kulcs a vágyott élet eléréséhez, a tudomány, amelynek alkalmazása elvezet igazi önvalómhoz... Zsolt, példaértékű munkád van abban (is),hogy a lehető legtöbb embernek adod eszközül a kezébe a teremtés csodáját, amit személy szerint én is hálásan köszönök Neked! Mesterem vagy ezen az úton ...”
Lukács Anita
„Én depressziósan nőtem fel, sötétséget láttam, pár hónapja rendszeresen meditálok. Egyre jobban érzem magam! Ez a meditáció fantasztikus erőt ad nekem. Nyugalmat, lelki békét ad!!! Idáig egy alkalom volt, de be fogom építeni a mindennapjaimba!! Zsolti végtelenül hálás vagyok neked!! Tudásoddal életet adsz nekem!!”
Tóth Jácint
„Természetfölötti élmény volt, egymás után kétszer csináltam végig a meditációt. Fantasztikus áldása vagy ennek a világnak. Veled, a hiteddel és a megtapasztalásaiddal egy új varázslatos dimenziót nyitottál meg az emberek előtt. Hálás vagyok, hogy ennek az egésznek én is a részese lehetek. Áldott legyen minden, ami tőled és belőled származik. ”
Murzsa Tibor
Ha bármilyen oknál fogva nem vagy megelégedve a videós hanganyaggal, akkor kérdés nélkül visszafizetjük az árát és megköszönjük a bizalmat, amit megszavaztál nekünk. Miért merünk ilyen garanciát adni? Mert biztosak vagyunk abban, hogy amit ezeken a videókon keresztül kapni fogsz, az sokszorosan megéri majd neked, mint az ára és az idő, amit beleteszel.
BodyWakes alapító, egészségmentor, az „Életmódváltás mesterfokon” című könyv írója, A tudat hatalma című könyv társszerzője.
Négy éves koromban a szüleim elvittek egy karate edzésre. Megfogott a dolog, bár nem nagyon emlékszem hogyan, de a lényeg, hogy életem részévé vált. Később pedig több harcművészeti ágat is kipróbáltam, mint a Tai chi, Aikido, Jiu-jitsu.
A keleti harcművészetek által kerültem először kapcsolatba a meditációval is, hiszen mivel a karate egyik tradicionális ágát gyakoroltam, ezért mind edzés eleje és vége egy pár perces koncentrációval kezdődött, illetve zárult seiza (japán, tradicionális, illendő) ülésben becsukott szemmel. Akkor még nem nagyon értettem mire jó ez. Később a harcművészetek által találkoztam a Buddhizmussal és a Taoizmussal, amely vallások szerves részét képezi a csendes elmélkedés. Fejlődésem során, életem részévé vált a rendszeres napi meditáció.
Huszonhárom évesen lettem olyan karate mester, aki nem csak a fizikai síkon, hanem a lelki és mentális területen is elkötelezte magát a folyamatos önfejlesztés mellett. Később elsajátítottam az Agykontroll elmefejlesztő és stresszkezelő technikáit is.
Immár 27 éve meditálok napi rendszerességgel, életem egyik lételemévé vált. Rengeteg pozitívumot adott az évek során a meditáció gyakorlása, mondhatni többször megmentette az életemet. A napi gyakorlások során eljutottam arra a szintre, hogy kapcsolatba tudtam lépni a Végtelen Intelligenciával, a Forrással és kommunikálok vele. Amióta Őt választottam vezetőmnek, teljesen megváltozott az életem és az eredményeim is. Megkaptam a választ többek között arra, hogy mi az életfeladatom és életcélom. Ennek részét képezi az a felismerés is, hogy ezen a területen szerzett tudásom és tapasztalataimat osszam meg másokkal.
Legnagyobb élményem ezzel kapcsolatban az volt, amikor egyszerre több, mint 1000 embernek tartottam vezetett meditációt.
Fordulj bizalommal hozzánk!
Központi elérhetőségeink:
0670/671-1160 (H-P 09h-18h)
ugyfelszolgalat@bodywakes.hu
„Ha választanom kellene, hogy mi az az önfejlesztő tevékenység, amit gyakorolnék abban az esetben, ha az összes többire nem lenne lehetőségem, az a meditáció lenne. Olyan mértékben változtatta és folyamatosan változtatja pozitív irányba a lényemet és életemet, amelyekre a legmerészebb álmaimban sem mertem gondolni.”
(Szántai Zsolt)
„Ha a világon minden 8 éves gyereket megtanítanánk meditálni, egy generáción belül eltűnne az erőszak a földről.”
(Dalai Láma)