Önmegvalóstás

Mesterfokon

Transzformációs vezetett meditáció

Önmegvalósítás mesterfokon vezetett transzformációs meditáció:

Önmegvalósítás mesterfokon vezetett transzformációs meditáció célja, hogy módosult tudatállapot elérésével a lehető legtöbbet tudjuk kihoznia a mindannyiunk számára elérhető 5 erőforrásból.

Ezek az erőforrások a tesi, az érzelmi, a lelki, a spirituális erőforrásaink és az idő, mint erőforrás. A meditációs tudatállapotban megváltoztatjuk agyunk idegsejtjeinek berögzült sémáit a neuroplaszticitás, azaz az idegsejtek újrahuzalozásával. Ezt követően az új gondolati minták energia rezgését megfelelő pozitív érzelmekkel felerősítjük.

Ebben a dimenzióban, ahol nincs tér és idő, lehetőség van bármilyen holografikus energetikai mintát lehívni. Így meg tudjuk jeleníteni azoknak a példaképeknek a lelki aspektusát, akikkel szívesen azonosulunk, mert élen járnak vagy jártak földi létezésük során az élet bizonyos területein.

Energia transzformációt kérhetünk tőlük, így a tudatfeletti eleme közreműködésével olyan szintre emelkedhetünk az említett 5 erőforrást tekintve, ahol ők tartanak. Ezzel hatalmas fejlődési ugrást érhetünk el saját létünkben.

A meditáció az 1997. évi CLIV. törvény az egészségről 103.§ alá nem tartozó személyek számára javasolt.

Kinek való?

  • annak, aki ki akarja bontakoztatni a benne rejlő képességeket
  • annak, aki egyensúlyt akar teremteni az életében
  • annak, aki felül akar kerekedni sekélyes énjén
  • annak, aki félelemmentesen akar élni
  • annak, aki tudatosan élni akar teremtő erejével

Kinek nem való?

  • annak, aki nem akar fejlődni
  • annak, aki szereti a káoszt
  • annak, aki egoja börtönében akar raboskodni
  • annak, aki szeret rettegni
  • annak, aki nem akarja kezébe venni élete kormány kerekét

Nem javasolt továbbá az 1997. évi CLIV. törvény az egészségről 103.§ alá tartozó személyek számára.

Ha Te is rátérsz a rendszeresen meditálók útjára, akkor olyan kiteljesedésre számíthatsz, mint amikor a bábból pillangó válik.

Bontakoztasd ki szárnyaidat!

Az önmegvalósítás mesterfokon meditáció tartalmazza:

  • Önmegvalósítás mesterfokon transzformációs meditáció

korlátlan idejű és számú hozzáférést és meghallgatási lehetőséget kapsz.

+ ajándék: hanganyagként, mp3 formátumban


A vezetett meditáció ára:

6.490 Ft

Helyett 30% kedvezménnyel

4.990 Ft

A korábbi meditációs elvonulás résztvevői mondták:

„A mai felgyorsult világban rengeteg kihívásnak kell megfelelnünk, ami stresszként hat a szervezetünkre. Ezért nagyon fontos, hogy egyensúlyban legyünk és a fizikai sík mellett a lelki síkkal is tudatosan foglalkozzunk. Erre létezik egy fantasztikus módszer, amivel kiszűrjük a világ zaját, elcsendesedünk és a jelenbe kerülünk, ez a meditáció. Végtelenül hálás vagyok hogy részt vehettem a BodyWakes meditációs elvonuláson, és egy kiváló embertől, Szántai Zsolttól tanulhatok.”

Szilágyi Zsolt

„Nagyon jól éreztem magam a meditációs elvonuláson.
A közös meditálás óriási energiát adott, ami segített a mindennapi helyzetek könnyebb megoldásában.
Sikerült kikapcsolódni, feltöltődni és ezáltal tudatosabbá válni.
Hálás vagyok, hogy Szántai Zsolt segítségével fejlődhetek!”


Kenéz Krisztina

Élmény garancia


Ha bármilyen oknál fogva nem vagy megelégedve a videós hanganyaggal, akkor kérdés nélkül visszafizetjük az árát és megköszönjük a bizalmat, amit megszavaztál nekünk. Miért merünk ilyen garanciát adni? Mert biztosak vagyunk abban, hogy amit ezen a videón keresztül kapni fogsz, az sokszorosan megéri majd neked, mint az ára és az idő, amit beleteszel.

Aki a meditációkat vezeti:

Szántai Zsolt

BodyWakes alapító, egészségmentor, az „Életmódváltás mesterfokon” című könyv írója

Négy éves koromban a szüleim elvittek egy karate edzésre. Megfogott a dolog, bár nem nagyon emlékszem hogyan, de a lényeg, hogy életem részévé vált. Később pedig több harcművészeti ágat is kipróbáltam, mint a Tai chi, Aikido, Jiu-jitsu.

A keleti harcművészetek által kerültem először kapcsolatba a meditációval is, hiszen mivel a karate egyik tradicionális ágát gyakoroltam, ezért mind edzés eleje és vége egy pár perces koncentrációval kezdődött, illetve zárult seiza (japán, tradicionális, illendő) ülésben becsukott szemmel. Akkor még nem nagyon értettem mire jó ez. Később a harcművészetek által találkoztam a Buddhizmussal és a Taoizmussal, amely vallások szerves részét képezi a csendes elmélkedés. Fejlődésem során, életem részévé vált a rendszeres napi meditáció.

Huszonhárom évesen lettem olyan karate mester, aki nem csak a fizikai síkon, hanem a lelki és mentális területen is elkötelezte magát a folyamatos önfejlesztés mellett. Később elsajátítottam az Agykontroll elmefejlesztő és stresszkezelő technikáit is.

Immár 27 éve meditálok napi rendszerességgel, életem egyik lételemévé vált. Rengeteg pozitívumot adott az évek során a meditáció gyakorlása, mondhatni többször megmentette az életemet. A napi gyakorlások során eljutottam arra a szintre, hogy kapcsolatba tudtam lépni a Végtelen Intelligenciával, a Forrással és kommunikálok vele. Amióta Őt választottam vezetőmnek, teljesen megváltozott az életem és az eredményeim is. Megkaptam a választ többek között arra, hogy mi az életfeladatom és életcélom. Ennek részét képezi az a felismerés is, hogy ezen a területen szerzett tudásom és tapasztalataimat osszam meg másokkal.

Legnagyobb élményem ezzel kapcsolatban az volt, amikor egyszerre több, mint 1000 embernek tartottam vezetett meditációt.

Kérdésed van?

Fordulj bizalommal hozzánk!

Központi elérhetőségeink:

0670/671-1160 (H-P 09h-18h)

ugyfelszolgalat@bodywakes.hu

„Ha választanom kellene, hogy mi az az önfejlesztő tevékenység, amit gyakorolnék abban az esetben, ha az összes többire nem lenne lehetőségem, az a meditáció lenne. Olyan mértékben változtatta és folyamatosan változtatja pozitív irányba a lényemet és életemet, amelyekre a legmerészebb álmaimban sem mertem gondolni.”
(Szántai Zsolt)

„Ha a világon minden 8 éves gyereket megtanítanánk meditálni, egy generáción belül eltűnne az erőszak a földről.”
(Dalai Láma)

Kapcsolat:  +36 1 770 0440       +3670 770 5474       ugyfelszolgalat@bodywakes.hu